Tudomány

Az amerikai kontinens legrégebbi ismert emberi lábnyomait fedezhették fel Új-Mexikóban

Többnyire gyerekektől és tinédzserektől származnak.

2021.09.24 14:03MTI

Az amerikai kontinens legrégebbi ismert emberi lábnyomait fedezhették fel Új-Mexikóban: a 21-23 ezer éves ősi nyomokat a White Sands nemzeti parkban tárták fel.

A Science tudományos lapban a felfedezésről közölt tanulmány szerint a nemzeti park talajának rétegeibe ágyazva bukkantak a nyomokra az amerikai Földtani Intézet (U.S. Geological Survey) tudósai. A nyomokban rejlő magok korát elemezve jutottak a szakértők a tucatnyi emberi nyom kormeghatározására. Azt is megállapították, hogy többnyire gyerekektől és tinédzserektől származnak.

Korábban a tudósok azt feltételezték, hogy az ember legkorábban 11-13 ezer éve jelent meg az amerikai kontinensen, ugyanis ebből a korból, az úgynevezett Clovis-kultúrából származó kődárdákat találtak Észak-Amerikában. A Clovis-kultúra népét tartották évtizedeken át az első amerikai őslakosoknak.

"A bizonyítékok nagyon meggyőzőek és igazán izgalmasak" - mondta Tom Higham, a Bécsi Természettudományi Egyetem régésze, rádiókarbonos adatmeghatározással foglalkozó szakértője.

A vizsgálatot a White Sands nemzeti park, az amerikai nemzeti parkokat felügyelő hatóság, az amerikai Földtani Intézet, a Bournemouth Egyetem, az Arizonai Egyetem és a Cornell Egyetem szakértői végezték.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.