Tudomány
A Homo sapiens legkorábbi sírját tárták fel Afrikában
A felfedezés fényt derít a Homo sapiens korai összetett társas viselkedésének kialakulására.
2021.05.06 10:53MTIMegtalálták a legkorábbi emberi temetkezési helyet Afrikában: a 78 ezer éves sírba egy két és fél-hároméves gyermeket temettek - jelentették be szerdán a sírt feltáró kutatók.
A sírt a kenyai partvidéken, Panga ya Saidi régészeti helyszínen egy karsztbarlangban találták meg. A gyermeket a barlang védett nyúlványa alatt temették el egy nem mély sírba, a fejét párnán nyugtatva, felsőtestét gondosan lepelbe burkolva. A kutatók a gyermeknek a Mtoto nevet adták, ami szuahéli nyelven gyermeket jelent.
A felfedezés fényt derít a Homo sapiens korai összetett társas viselkedésének kialakulására.
A kutatást a Nature folyóiratban publikálták.
"A gyermeket egy lakóhelyen temették el, közel ahhoz a helyhez, ahol ez a közösség élt, ami arra utal, hogy élet és halál milyen szorosan összefügg. Csak az emberek bánnak a halottakkal ugyanolyan tisztelettel, figyelemmel, sőt gyengédséggel, mint az élőkkel. Még akkor is, ha meghalunk, továbbra is fontosak vagyunk a csoportunk számára" - magyarázta a tanulmány vezető szerzője, María Martinón-Torres, a spanyolországi Emberi Evolúció Nemzeti Kutatóközpontjának (CENIEH) igazgatója.
A kör alakú sírgödörben talált, erősen lebomlott csontokat gipszbe ágyazták, és tanulmányozás céljából a kutatóközpontba szállították. A kutatók megállapították, hogy a gyermeket, akinek a nemét nem sikerült kideríteni, hajlított testtel helyezték a sírba, a jobb oldalán feküdt, térdeit a mellkasához húzva.
A koponya és három nyakcsont a párna lebomlása után a helyén támadt űrbe esett. Egy vállcsont és két borda helyzete pedig arra utalt, hogy a felsőtestet szintén lebomló anyagba burkolták. A test a temetés idején friss volt, a barlang padlójáról kikapart földdel gyorsan befedték.
A tanulmányt társszerzőként jegyző Nicole Boivin archeológus, a német a Max Planck emberiség történetével foglalkozó tudományos intézet igazgatója szerint a temetés csoportos aktus lehetett, valószínűleg a gyermek családjának tagjai vettek benne részt.
Boivin szerint a legrégebbi neandervölgyi temetkezési hely körülbelül 120 ezer évvel ezelőttről származik, amely hasonló korú a legrégebbi ismert Homo sapiens-temetkezési hellyel, amely szintén Izraelben található.
A Homo sapiens először több mint 300 ezer évvel ezelőtt jelent meg Afrikában, és később onnan népesítette be a világot.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


