Tudomány
Felületvizsgáló központot alakítottak ki a Szegedi Tudományegyetemen
Segítségével olyan átfogó információkat kapnak a kutatók az előállítani vagy vizsgálni kívánt anyagokról, ami korábban nem volt lehetséges.
2021.02.19 14:20MTIUniós támogatással, mintegy 672 millió forintból nemzetközileg is kiemelkedő komplex felületvizsgáló központot alakítottak ki a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) - jelentette be a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága.
Az SZTE számos kutatócsoportja foglalkozik határfelületeken lejátszódó folyamatokkal és szabályozott nanoszerkezetű anyagok előállításával. Korábban már több kutatócsoport vizsgálta akár önállóan, akár hazai és nemzetközi együttműködések keretein belül ezt a jelenségkört és ért el világviszonylatban is számottevő eredményeket.
A fejlesztés célja volt az egyetem anyagtudományi kutatás-fejlesztési infrastruktúrájának megerősítése úgy, hogy eredményeként az SZTE az alap- és az alkalmazott kutatások terén - a nanoszerkezetek építőköveinek előállításától a megvalósult eszközökig - nemzetközileg a legversenyképesebb intézmények közé tartozzon.
Egy olyan tiszta labort alakítottak ki Szegeden, amelyben a szálló részecskék koncentrációja kellően kicsi ahhoz, hogy az abból származó szennyeződések ne zavarják a felületi struktúrák kialakítását és vizsgálatát. A különféle modellrendszerek és funkcionális anyagok előállítása és jellemzése érdekében tizenkét kutatási berendezést - többek között mikroszkópiai, spektroszkópiai, és precíziós vékonyrétegépítő eszközöket - szereztek és üzemeltettek be.
A már meglévő és az újonnan beszerzett műszerek egyesítésével komplex felületvizsgáló központ jött létre, amely segítségével olyan átfogó információkat kapnak a kutatók az előállítani vagy vizsgálni kívánt anyagokról, ami korábban nem volt lehetséges. Modellrendszereket, és gyakorlati felhasználással is kecsegtető nagyfelületű anyagokat is elő lehet állítani és vizsgálni, oly módon, hogy garantáltan ugyanarról a térrészről nyerhessenek egyszerre topográfiai és kémiai információt a kutatók. Az új technikákkal alkalmazás közben is tudják vizsgálni ezen anyagokat - áll a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


