Tudomány
Egy csaknem 100 éves tengeralattjáró roncsára bukkantak
Az R-8 nevű tengeralattjárót, miután kivonták a szolgálatból, lőgyakorlatokhoz használták az 1930-as években.
2020.12.11 07:28MTIFeltehetőleg egy csaknem százéves amerikai tengeralattjáró roncsát találták meg Maryland állam partjai előtt - közölte a The Baltimore Sun című amerikai lap az Atlantic Wreck Salvage roncsmentő cégre hivatkozva.
Az R-8 nevű tengeralattjárót, miután kivonták a szolgálatból, lőgyakorlatokhoz használták az 1930-as években.
A cég szerint a roncsot hanglokátor segítségével és történelmi feljegyzések alapján sikerült megtalálni. Hozzátette, hogy az R-8 egyike azon kevés amerikai tengeralattjáró-roncsnak, amely az Egyesült Államok keleti partvidékén búvárkodásra alkalmas mélységben található.
"Úgy tűnik a hanglokátor képei alapján, hogy a terület egy jól megőrzött R-osztályú tengeralattjáró példányát rejti" - mondta Eric Takakjian kapitány, az R-8 kutatócsapat vezetője.
Garry Kozak, hanglokátor szakember szerint szinte semmi kétség, hogy az R-8-at találták meg.
Az amerikai haditengerészet összesen 27 darab R-osztályú tengeralattjárót állított hadrendbe az első világháború alatt. Az R-8 1918-ban épült és főleg haditengerészeti gyakorlatokon vett részt Kalifornia partjai előtt és a Mexikói-öbölben. 1930-ban kivonták az aktív szolgálatból és a tartalék flotta kötelékébe helyezték Philadelphiában. Később célpontként használták légitámadások gyakorlásához. 1936-ban süllyedt el Ocean City közelében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:56 Vihar - A MÁV vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét
- 16:44 Vihar - Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
- 14:58 Brutális viharok országszerte - rengeteg a kár és a sérült
- 8:16 Még mindig etetni-itatni kell a fészekből kizuhant kisgólyát
- 6:00 Mi állhat a csongrádi földrengések hátterében?
- 1:24 Izrael elindította a Fekete Zászló hadműveletet Jemen ellen
- 22:48 Meteorológia: hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06