Tudomány

Találtak egy bolygót, amely igazából nem is létezhetne

Túlélhetik csillagaik halálát a bolygók egy új megfigyelés szerint.

2020.09.17 17:23MTI

Először fedeztek fel egy olyan ép bolygót, amely egy fehér törpe körül kering. Ez azt jelenti, hogy a Jupiter méretű bolygók túlélhetik anyacsillaguk halálát, de ez kisebb kőzetbolygókra is igaz lehet - olvasható egy nemzetközi kutatócsoportnak a Nature és az Astrophysical Journal Letters című tudományos lapokban megjelent jelentésében.

A Naphoz hasonló csillagok életük végén vörös óriásokká duzzadnak, miközben a környezetükben lévő minden bolygót elnyelnek, mielőtt fehér törpévé omlanának össze. Ezért eddig valószínűtlennek tartották, hogy bolygók lehessenek fehér törpék közelében. Bár voltak erre utaló jelek, eddig nem tudták bizonyítani ilyen érintetlen bolygó létét.

Andrew Vanderburg, az amerikai Wisconsini Egyetem kutatója és munkatársai többek között az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA TESS nevű űrteleszkópja révén fedezte fel a bolygót. A gázóriás 1,4 naponta kerüli meg a WD 1856 534 jelű fehér törpét, tömege pedig nem több mint a Jupiter tömegének 14-szerese.

Ahhoz, hogy egy bolygó ne pusztuljon el, amikor csillaga vörös óriássá duzzad, több mint egy csillagászati egységnyire, azaz minimum egy Föld-Nap távolságra kell lennie tőle. Egyelőre nem találtak magyarázatot arra, hogy a most felfedezett bolygó hogyan került ilyen közeli pályára.

Az, hogy bolygók érintetlenül túlélhetik csillaguk halálát, sokat ígérő jövőbeli feladatot jelent a csillagászoknak. "Most már kereshetünk más kisebb bolygókat is a csillagmagok körül" - mondta Vanderburg.

Ha eközben a Földhöz hasonlatos, tehát kőzetbolygókat találnak, felszínükön folyékony vízzel, amely valószínűleg életet rejt, annak nyomait a NASA és az európai űrhatóság (ESA) James Webb Űrteleszkópja segítségével ki tudják mutatni - írta a tanulmány társszerzője, Lisa Kaltenegger osztrák asztrofizikus, az amerikai Cornell Egyetem Carl Sagan Intézetének igazgatója.

Egy ilyen exobolygó légkörében egy űrteleszkóppal néhány óra alatt ki tudják mutatni víz és szén-dioxid jelenlétét. Kétnapnyi megfigyelési idő elég ahhoz, hogy metánnal kölcsönhatásban lévő ózon biojeleit észleljék. A TESS űrteleszkóp a jövőben olyan kőzetbolygókat fog keresni, amelyek fehér törpék körül keringenek.

"Mi van akkor, ha egy csillag halála nem jelenti a csillag körüli bolygón lévő élet végét? Folytatódhatna tovább az élet akkor is, amikor kihunyt a Nap?" - teszi fel a kérdést Kaltenegger.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.