Tudomány
Új húsevő dinoszauruszfajt fedeztek fel Argentínában
A szárnyas őslény, amelynek megkövesedett maradványait megtalálták, 90 millió évvel ezelőtt élt Patagónia területén
2020.06.06 13:22MTIA szakértők szerint az újonnan felfedezett faj tanulmányozása új ismeretekkel szolgálhat a madarak evolúciójáról.
A kisméretű húsevőnek hosszú, kecses lábai lehettek - mondta Matias Motta, az argentin Természettudományi Múzeum kutatója. Emellett éles karmokkal is rendelkezett, amelyeket prédája megmarkolására használt. A tudósok az Overoraptor chimentoi nevet adták az állatnak.
Motta, a The Science of Nature tudományos folyóiratban publikált tanulmány vezető szerzője szerint a dinoszaurusz gyors és mozgékony volt. A szakértőket meglepte, hogy míg lábai a ragadozó dinoszauruszokéhoz hasonlítottak, mellső végtagjai hosszúak és erőteljesek voltak, hasonlatosak a modern madarakhoz.
Az alig másfél méteres őslény fosszilis maradványait az Argentína déli részén lévő Rio Negro tartományban 2013-ban és 2018-ban folytatott ásatásokon tárták fel.
A dinoszaurusz a szakértők szerint rokonságban áll egy másik fajjal, melyet több mint 10 ezer kilométerrel távolabb, a kelet-afrikai Madagaszkár szigetén fedeztek fel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06