Járvány

Ritka és súlyos gyulladásos szövődménye alakulhat ki a koronavírusnak gyerekeknél

Egyes gyermekekben a Kawasaki-kórhoz hasonló tünetek mutatkozhatnak, amely a vérerek tágulatával és gyulladásával, illetve szívproblémákkal jár.

2020.05.15 14:15MTI

Ritka és súlyos gyulladásos szövődménye alakulhat ki a koronavírusnak gyermekeknél - figyelmeztetett az amerikai betegségmegelőzési központ.

A több szervet érintő gyulladásos szindrómára akkor gyanakodhatnak az orvosok, ha a páciens a vizsgálat idején vagy a közelmúltban megbetegedett a Covid-19-ben, vagy kapcsolatban állt fertőzöttekkel, legalább 24 órán keresztül minimum 38 fokos láza volt, kórházi ellátásra szorul, a vérképe gyulladásra utaló jeleket mutat, és legalább két szervével kapcsolatban panaszai vannak, amelyek lehetnek a szív, a vesék, a tüdők, a bőr vagy az idegrendszer.

A tünetegyüttes neve és meghatározása hasonlóságot mutat az európai orvosi gyakorlattal, miután innen jelentették az első eseteket néhány héttel ezelőtt. A érintő gyulladásos szindrómát legalább 110 New York-i gyermeknél diagnosztizálták, és más amerikai államokban is felbukkant a jelenség. A betegek közül néhányan életüket is vesztették.

Egyes gyermekekben a Kawasaki-kórhoz hasonló tünetek mutatkozhatnak, amely a vérerek tágulatával és gyulladásával, illetve szívproblémákkal jár. A diagnosztizált páciensek mindegyike kiskorú volt, a betegségmegelőzési központ egyelőre nem tud róla, hogy a tünetegyüttes felnőttekben is kialakulhat-e.

A gyermekek a felnőtteknél ritkábban fertőződnek meg az új koronavírussal, és a betegség lefolyása náluk enyhébb. Ugyanakkor tünetmentes hordozóként nagy szerepük lehet a járvány terjesztésében.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Amerikai tudósok: akár 2022-ig is szükség lehet a társadalmi távolságtartásra

Az új típusú koronavírus egyelőre ismeretlen, de biztos, hogy hosszú ideig nem tűnik el.

Koronavírus - A tünetek megszűnése után is jelen van a vírus a Covid-19-betegekben

MTI Fotó: Mónus Márton

A felépülés után még legalább két hétig meg kellene hosszabbítani a karantént, hogy ne fertőzzenek meg másokat.

Szegedi matematikusok modellezik a járvány terjedését - segítsen nekik!

Pontosan megjósolták a kínai betegek és halottak számát, ill. hogy Irán és Olaszország lesz a következő. Magyarországot már nehezebb modellezni, ebben kell a segítség.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.