Koronavírus-járvány

Magyar felfedezés hozhat fordulatot a koronavírus-betegség kezelésében

A szabadalom teljesen magyar kézben van.

2020.04.18 14:58ma.hu

Egy már régóta piacon lévő, más betegségre adható gyógyszer segíthet a koronavírusos megbetegedés tüdőt érintő szövődményeinek kezelésében – mondta el Fekete Andrea, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika adjunktusa az M1 csütörtöki műsorában.

Fekete Andrea, aki a SigmaDrugs gyógyszerfejlesztő startup társalapítója és vezetője elmondta: szabadalmuk lényege, hogy az úgynevezett SIGMA-1 receptor aktiválása védőhatású lehet bizonyos hegesedéssel járó folyamatokban a vese mellett a tüdőben is.

Mint közölte, most próbálnak ki egy antidepresszáns gyógyszert, amely aktiválja, felgyorsítja azokat a folyamatokat amiket a SIGMA-1 receptor kivált. A molekulának az akkut szakban is felmerülhet a szerepe, illetve a tüdőgyulladást követően a tüdőfolyamatokat is javíthatja – mutatott rá Fekete Andrea hozzátéve: már egy régóta piacon lévő gyógyszerről van szó, amelynek a szabadalmuk által lett nyilvánvaló a hatása.

Elmondta, a jelenlegi állatkísérletek a tüdőre koncentrálnak, és, ha az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet engedélyezi, akkor a közeljövőben, egy-két héten belül elindulhatnak a „humán tanulmányok”, amikor már nagyon szűk betegcsoportoknak adható lehet a gyógyszer.

A hosszú távú szövődmények megelőzésében és kezelésében nagyon komoly eredmények vannak, a SIGMA-1 receptor aktiválása jelentősen csökkenti a tüdőszövet hegesedését – emelte ki.

Fekete Andrea szerint a mostani helyzet miatt évek helyett akár már hónapok múlva kipróbálhatják.

Elmondta, a SIGMA-1 receptor jelen van szinte minden élőlény sejtjében. Harminc éve írták le a központi idegrendszerben, a pontos funkcióját akkor nem tudták. Az elmúlt 8-10 évben a Parkinson- és Alzheimer-kórban kezdték el felfedezni a szerepét, de nem gondolták, hogy a SIGMA-1 receptornak az agyon kívül is van jelentősége. Munkatársaival írták le elsőként, hogy például a vese károsodásakor a későbbi hegesedésében a SIGMA-1 receptor védőszereppel bír.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Amerikai tudósok: akár 2022-ig is szükség lehet a társadalmi távolságtartásra

Az új típusú koronavírus egyelőre ismeretlen, de biztos, hogy hosszú ideig nem tűnik el.

Koronavírus - A tünetek megszűnése után is jelen van a vírus a Covid-19-betegekben

MTI Fotó: Mónus Márton

A felépülés után még legalább két hétig meg kellene hosszabbítani a karantént, hogy ne fertőzzenek meg másokat.

Szegedi matematikusok modellezik a járvány terjedését - segítsen nekik!

Pontosan megjósolták a kínai betegek és halottak számát, ill. hogy Irán és Olaszország lesz a következő. Magyarországot már nehezebb modellezni, ebben kell a segítség.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.