Tudomány
Szombaton van a matematika világnapja, a nemzetközi pí-nap
Több mint harminc éve március 14-én tartják a nemzetközi pí-napot, amely idén először a matematika világnapja is.
2020.03.14 00:30MTI"A matematika számos területen nagyon fontos az emberiség számára, akár a járványok megelőzésében is. Az ókori babiloniak az i.e. 3. évezredben már használták a trigonometriát, agyagtáblákra olyan összefüggéseket véstek, amelyek a mai sinusnak és cosinusnak felelnek meg. Mindez négyszáz évvel Mózes kőtáblái, a tízparancsolat előtt" - mondta Mosóczi András egyetemi matematika tanár az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti műsorában.
Kitért arra, hogy a nemzetközi pí-nap 1988-ban félig heccként indult, amikor fizikusok pitét ettek, körbe-körbe jártak és a pí (3,14) számjegyeit mondták. A Nemzetközi Matematikai Unió és az UNESCO tavalyi döntése alapján először ünneplik március 14-én a matematika világnapját is.
Erre a napra időzítve jelent meg a napokban Mosóczi András A gondolkodás forradalma című könyve. A könyv elején egy tudománytörténeti áttekintés található, megtudhatja az olvasó például, hogy az ókori Mezopotámiában az írást a könyvelésre, árunyilvántartásra találták ki.
"A matematika egy absztrakt rendszer, általános, idealizált dolgokkal foglalkozik, csak a lényeget vizsgálja, ezáltal bizonyos kérdéseket sokkal könnyebben meg tud oldani, és ezt az élet rengeteg területén fel lehet használni a gyakorlati problémák megoldására" - mondta végül az egyetemi matematika tanár.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06