Űrkutatás

Egy hetedikes diák nevezte el a NASA Marsra tartó robotját

A névadási versenyre 28 ezren küldtek be javaslatot.

2020.03.06 10:24MTI

Mostantól hivatalosan Állhatatosságnak (Perseverance) nevezik az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Marsra tartó következő robotját - jelentette be a NASA.

A nevet Alexander Mather hetedikes virginiai diák adta, aki az elnevezésre tavaly kiírt országos pályázatot megnyerte.

Az űreszközt, amelyet idén júliusban indítanak útra és jövő februárban érkezik a vörös bolygóhoz, eddig csupán Mars 2020-nak hívták. A névadási versenyre 28 ezren küldtek be javaslatot.

Thomas Zurbuchen, a NASA tudományos missziókkal foglalkozó igazgatóságának illetékese azt írta, hogy a névadással Mathernak sikerült "a legjobban eltalálnia a marsi küldetés szellemiségét".

Hozzátette, mint minden korábbi küldetésnél, ez a marsjáró is számos kihívással néz majd szembe, és várakozásaik szerint "elképesztő felfedezéseket tesz majd". Már most számos akadályt leküzdött azzal, hogy eljutottak az indítás végrehajtása előtti folyamathoz. Az Állhatatosság feladata a korábbi marsi mikroorganizmusok feltárása lesz. Az előző hasonló járműveknek, a Sojournernek, a Spiritnek, au Opportunitynek és a Curiositynek is iskoláskorú gyerekek adtak nevet.

A floridai Cape Canaveralból történő felbocsátásra meghívják a névadó diákot is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.