Járvány
Már november első felében elindult a koronavírus-járvány egy svájci egyetem kutatása szerint
A svájciak adatai megerősítik, hogy egy koronavírussal fertőzött személy átlagosan 2-3,5 másik személyt fertőz meg.
2020.02.29 09:02MTIA korábbi feltételezésektől eltérően nem november második felében, hanem a hónap első felében kezdődött a koronavírus-járvány Kínában - állapították meg a Zürichi Műegyetem (ETH) kutatói egy már évek óta létező, a vírusok terjedését kiszámoló algoritmus alapján.
A Tanja Stadler bioinformatikus vezette kutatócsoport mintegy 100, zömében Kínából származó és nyilvános adatbázisban elérhető koronavírus DNS-szekvenciáját határozta meg, a karantén január 23-i elrendeléséig figyelemmel kísérve a járvány alakulását a kínai Vuhan városban.
A svájciak adatai megerősítik, hogy egy koronavírussal fertőzött személy átlagosan 2-3,5 másik személyt fertőz meg. Ez jóval magasabb arány, mint a szezonális influenza esetében, ahol egy fertőzött kevesebb mint 1,5 személynek adja tovább a kórt.
Modellszámításaik megerősítik azt is, hogy állatról került át a vírus emberre. A kutatók szerint "nagyon nagy valószínűséggel kizárható", hogy már november előtt is előfordult volna emberben a vírus.
A statisztikai modell segítségével kiszámították, hogy 2020. január 23-án 4 és 19 ezer között lehetett a koronavírussal fertőzött személyek száma. Az algoritmussal lehetséges lenne a járvány valós idejű elemzése is, amennyiben rendszeresen analizálnák a vírus genetikai állományát az új fertőzötteknél - közölték.
A kutatási eredmény a Virological című szakportálon látott napvilágot. Az ETH tudósai hangsúlyozzák, hogy munkájukat más tudósok még nem véleményezték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06