Tudomány

Őssejt-transzplantációval gyógyították meg az egyik rettegett kórt

Visszafordították a központi idegrendszer egyik autoimmun betegségét.

2019.10.09 13:10MTI

Őssejt transzplantációval sikerült amerikai kutatóknak visszafordítani a központi idegrendszer egy súlyos autoimmun betegségét, a neuromyelitis opticát (NMOSD), amely a betegek felénél vakságot okoz és elveszítik járóképességüket a kór diagnosztizálása utáni öt évben.

Korábban a betegséget a szklerózis multiplex (MS) egyik ritka alfajának tartották a szakemberek, de kutatásaik alapján már kiderítették, hogy egy önálló kórképről van szó. Az MS-től és a legtöbb autoimmun betegségtől eltérően a neuromyelitis optica betegségnek van egy biológiai markere, az AQP4 antitest.

A betegek mintegy 80 százalékánál az agyi vízelvezető rendszert szabályozó fehérje, az aquaporin-4 (AQP4) ellen termelődnek ellenanyagok, amelyek súlyos, gyakran kétoldali látóideg-gyulladást és kiterjedt gerincvelő-gyulladást, myelitist okoznak.

Az Északnyugati Egyetem és a Mayo Klinika kutatói 12 beteget vetettek alá őssejt-transzplantációnak a Neurology című tudományos folyóiratban ismertetett kutatásukban.

A betegek többsége a transzplantáció után öt évvel jól volt, nem volt szükséges számukra a gyógyszeres kezelés, amely évente ötszázezer dollárt tehet ki - olvasható az egyetem honlapján közzétett közleményben.

"Öt év után a 12 betegből csupán kettőnél következett be a betegség újabb fellángolása és vissza kellett térniük a gyógyszeres kezelésre" - idézte a közlemény Richard Burt professzort, az egyetem Feinberg Orvosi iskolája immunterápiás és autoimmun betegség részlegének vezetőjét.

"Egyetlen korábbi terápiával sem sikerült eltűntetni az AQP4 antigént, vagy elérni, hogy a beteg gyógyszerkezelés-mentes legyen. Az őssejttranszplantáció javított a betegek neurológiai cselekvőképességén és életminőségén. Jobban lettek és a betegség markere eltűnt, öt évvel a transzplantáció után sem volt a jelen a szervezetben" - tette hozzá a professzor.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.