Nem igaz a mondás, a halak is kommunikálnak
Nem is néma a hal
Földünk vizeiben több mint huszonötezer halfaj él. Sokáig úgy vélték, hogy a halak teljességgel "némák", a hangadás és a hallás nem játszik szerepet a kommunikációjukban. Az elmúlt évtizedekben több mint ezer fajról derült ki, hogy intenzíven hangoskodnak, ha kell.
2009.01.07 16:45National GeographicA csikóhalak például fejük hátravetésével bocsátanak ki öt-húsz ezredmásodpercig tartó hangot. Ilyenkor koponyájuk hátsó éle hozzácsapódik csillag alakú csonttarajukhoz.
Az ördöghalak úszóhólyagjukat izmok segítségével villámgyorsan előre-hátra mozgatják, így adnak ki hangot. Ez a módszer számos egyéb halfajnál is megfigyelhető. Ezzel szemben a tengeri csillagok vagy tengeriuborkák belsejében lakó gyöngyhalaknál az izom-összehúzódás sokkal lassúbb, ezáltal erős, alacsony frekvenciájú hang keletkezik, ami akkor is hallható, ha a hal éppen gazdaállatában tartózkodik.
A közelmúltban a Hawaii Egyetem halbiológusai Timothy Tricas vezetésével a pillangóhalakat tanulmányozták. Azt már korábban is tudni lehetett, hogy a színes, élénk mintájú halak e családjában a hallásban is nagy szerepet játszó úszóhólyag és a környező víz mozgását érzékelő oldalvonalak összekapcsolódnak. Ennek okát azonban nem ismerték, mint ahogyan azt sem tudta korábban senki, hogy adnak-e hangot a pillangóhalak. Tricas és munkatársai víz alatti kamerák és mikrofonok (úgynevezett hidrofonok) segítségével kimutatták, hogy a pillangóhalak változatos módokon, farokcsapkodással, úszólegyintéssel, a hátúszó megfeszítésével, ugrálással és morgással képesek hangot kibocsátani.
Ezek a hangok azonban nagyon kis intenzitásúak, és csak közvetlen közelről hallhatók.
A pillangóhalak szorosan egymás mellett úszva haladnak, így könnyen meghallják egymást. A kutatók szerint a halk hangok magyarázatul szolgálhatnak az úszóhólyag és az oldalvonalak összekapcsolódására is, hiszen e két szerv együttes működése révén erősebben hallható a fajtársak "suttogása".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
- 21:20 Agrometeorológia: enyhíti az aszályt a következő napok kiadós esőzése
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06