Tudomány

Modenai csontvázak: kiderült, hogy két férfi fogja egymás kezét

Testvérek, vagy katonatársak lehettek a 'modenai szerelmesek', a kora középkori csontvázlelet azért vált híressé, mert a két elhunyt egymás kezét fogva fekszik a sírban.

2019.09.13 10:52MTI

Egy új, a fogzománc fehérjéire épülő módszerrel sikerült végre azonosítani az elhunytak nemét: a pár mindkét tagja férfi volt. A maradványokat még 2009-ben tárták fel, ám a csontvázak rossz állapota miatt a kutatók nem tudták meghatározni az eltemetettek nemét - írja a BBC News.

Az időszámításunk szerinti 4-6. századból való csontvázak gazdái közötti kapcsolat azonban továbbra is rejtély.

A kutatók szerint a két felnőtt férfit szándékosan úgy temették el, hogy egymás kezét fogják.

A Scientific Reports című folyóiratban megjelent tanulmány szerzője, Federico Lugli szerint a férfiak testvérek, unokatestvérek, vagy egy csatában együtt elesett katonák lehettek.

A szakemberek úgy vélik, hogy a sírhelyük egy katonai temető része lehetett.

A Bolognai Egyetem kutatói szerint az eredményeik segíthetik a korabeli Itáliára jellemző temetkezési szokások megértését.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.