Csillagászat
Égitest csapódott a Jupiterbe
2019. augusztus 7-én magyar idő szerint 06:07-kor fényes felvillanással egy kis égitest ütközött a Jupiterbe. Az óriásbolygót éppen videózó amerikai amatőr csillagász szerencsésen megörökítette a ritka eseményt.
2019.08.09 11:39ma.huA bolygóóriás Jupiter hatalmas tömegvonzásával sok kis égitestet térít el eredeti pályájukról maga felé, illetve szétszórja őket a Naprendszer külső és belső vidékei felé. Időről időre előfordul, hogy a Jupiterrel való ütközési pályára kerülnek a kisbolygók, üstökösök, illetve a már a bolygó körül keringő és hozzá egyre közelebb és közelebb kerülő kisebb holdak, az árapály hatásra szétszedett égitestek töredékei.
Augusztus 7-én 04:07 világidőkor (magyar idő szerint reggel 06:07-kor) Ethan Chappel amerikai amatőrcsillagász (Cibolo, Texas) felvételeket és videót is készített a Jupiterről. Váratlanul egy rövid ideig tartó villanás tűnt fel a bolygó korongján, ami egy-két másodperc alatt teljesen eltűnt.

Japán amatőrök is folyamatosan figyelték a Jupitert az amerikai amatőr csillagász által megfigyelt felvillanást követő órákban. Az alábbi felvételsorozat 2019. augusztus 7-én 12:20 világidőkor készültek különböző színszűrőkkel.

A becsapódás után a bolygóról készített felvételek első átnézése után nem látszik a becsapódás nyoma olyan látványosan, mint 1994-ben – épp 25 évvel ezelőtt – a D/Shoemaker-Levy 9 darabjainak látványos nyomai, vagy a 2009-ben és 2010-ben megfigyelt kisebb becsapódások nyomai. A mostani becsapódó test az említettekhez képest egy kisebb méretű, kisebb mozgási energiájú kis égitest (meteoroid, kisbolygó vagy kisebb üstökösmag, hold-töredék) lehetett.
Augusztus folyamán a Jupiter a Kígyótartó csillagképben mozog és az esti égbolt feltűnő égiteste, éjfélig megfigyelhető, de még szeptemberben is észlelhető a kora esti órákban. Látszó fényessége -2,3 magnitúdó, látszó átmérője 41 ívmásodperc. Érdemes tehát távcsővel megfigyelni, fotózni, videózni, hátha egy újabb becsapódás keltette felvillanást örökíthetünk meg rajta - írta a csillagaszat.hu.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06