Tudomány
Magyar kutató is részt vett a NASA legújabb expedíciójában
Egy magyar kutató, Ari Csilla neurobiológus is részt vett a NASA legújabb, sorrendben 23. NEEMO expedíciójában.
2019.06.21 18:46ma.huA NASA legújabb mélytengeri küldetésében (NEEMO, NASA Extreme Environment Mission Operations) a Floridában dolgozó Ari Csilla neurobiológus mellett három másik női kutató - két űrhajós, amerikai részről Jessica Watkins, az Európai Űrügynökség (ESA) képviseletében Samantha Christoforetti - vett részt - olvasható az Űrvilág asztronautikai hírportálon.
A NEEMO az extrém környezetben végrehajtott műveletek expedíciója. A küldetés során űrhajósokat, mérnököket, különböző kutatókat küldenek a világ egyetlen tengeralatti kutatóállomására, az Aquariusra. A kutatók, akik helyi idő szerint várhatóan pénteken délután térnek vissza a mélyből a felszínre, 10 napot töltöttek el 19 méteres mélységben.
A NEEMO-23 küldetés célja az volt, hogy kiderüljön, hogyan élnének az űrhajósok, kutatók a Holdon, a földinél kisebb nehézségi erő mellett. A küldetés során különféle beavatkozásokat teszteltek a legénységen, illetve egészségügyi és pszichológiai változásokat figyeltek meg, mint például stressz reakciót, a reakcióidő alakulását, a memóriát, látást, ízérzékelést, ügyességet, izomerőt. Vizsgálták a testben élő mikrobiomot, az alvásminőséget, a szívritmust, a test összetételét. Ezek mellett számos új technológiát is kipróbáltak, mint például a Hold-leszállási szimulátort vagy a Hold elhagyására szolgáló speciális berendezéseket.
A közlés szerint az expedíció során szerzett eredmények nagyban hozzá fognak járulni a későbbi Hold- és Mars-küldetések sikeres megvalósításához.
A kísérletben egy víz alatti "űrséta" során kipróbálták az ESA által fejlesztett holdi evakuációs berendezés (LESA, Lunar Evacuation System Assembly) második változatát. A LESA feladata egy esetleg mozgásképtelenné váló űrhajós mentésének segítése a Holdon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06