Gyász

Elhunyt Medzihradszky Kálmán nemzetközi hírű kémikus

Életének 92. évében meghalt Medzihradszky Kálmán kémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja; személyében a magyar kutatói közösség a peptidkémia nemzetközi hírű tudósát veszítette el.

2019.05.21 15:57ma.hu

Az akadémia közleménye szerint Medzihradszky Kálmán kutatási területe az aminosavak, peptidek és fehérjékkémiája, a természetes peptidek szerkezete és biológiai hatása közti összefüggések vizsgálata volt.

Medzihradszky Kálmán 1928-ban született Rákoscsabán. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) szerzett vegyészdiplomát 1950-ben. Ezt követően az ELTE TTK Szerves Kémia Tanszékének oktatójaként dolgozott. Érdeklődésének középpontjában ekkoriban az anthrax-poliglutaminsav szerkezetvizsgálata, 1960 és 1964 között pedig a humán adrenokortikotrop hormon megvalósított teljes szintézise állt, amiért 1970-ben Állami Díjjal tüntették ki.

Az oktatói ranglétrát végigjárva 1971-ben egyetemi tanári kinevezést kapott. 1980-ban az egyetem rektorhelyettesévé választották, majd 1983-ban a Természettudományi Kar dékánja lett. Hivatali idejében kezdődött meg az ELTE lágymányosi épületegyüttesének építése, a kémiai részleget 1989-ben vehette át.

Egyetemi pályafutása mellett 1970-től az MTA Peptidkémiai Kutatócsoportjának tudományos munkáját irányította, 1990 és 1998 között annak szervezeti vezetője is volt. 1976 és 1991 között az MTA Központi Kémiai Kutatóintézet Molekulárfarmakológiai Osztályát vezette.

1967-ben védte meg a kémiai tudományok kandidátusi, 1970-ben akadémiai doktori értekezését. 1982-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1990-ben pedig rendes tagjává.

Munkásságát számos díjjal jutalmazták, 2009-ben Pázmány Péter felsőoktatási díjat kapott, 2008-ban a Pro European Peptide Society díjjal tüntették ki. 2008-ban Eötvös-gyűrűt, 2005-ben Eötvös József-díjat, 2004-ben Bruckner Győző-díjat, míg 2002-ben J. Rudinger-díjat kapott. 1998-ban elnyerte a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét. A Csehszlovák Tudományos Akadémia 1982-ben Heyrovský-aranyéremmel tüntette ki.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.