Tudomány
Megfejthették a Stonehenge rejtélyét
Szakértők egy csoportjának sikerült kiderítenie, hogy milyen korúak és pontosan honnan származnak a Stonehenge kövei.
2019.02.20 19:50ma.huA szakemberek régóta tudják, hogy a Stonehenge 42 kisebb köve, az úgynevezett kék kövek a nyugat-walesi Preseli-hegységből származnak. A University College of London (UCL) munkatársai által vezetett csapatnak most sikerült megállapítania a kőbányák pontos helyét, illetve azt, hogy mikor és hogyan bányászták az alapanyagokat.
Mike Parker Pearson, az UCL régésze és a csapat vezetője szerint a felfedezés egy lépéssel közelebb visz annak megfejtéséhez, hogy miért érkeztek olyan távolról a Stonehenge kövei.
"Minden más európai neolitikus megalit olyan kövekből készült, amelyeket kevesebb mint 16 kilométerről szállítottak oda. Azt akarjuk megtudni, miért voltak olyan különlegesek ötezer éve a Preseli-hegység kövei, építettek-e ott ilyen kőből készült köröket még az előtt, hogy a kék köveket elszállították Stonehenge megépítéséhez” - nyilatkozta a kutató.
A legnagyobb kőbányát a Stonehenge-től mintegy 270 kilométerre, Carn Geodognál találták meg.
"Ez Stonehenge köveinek, a foltos diabáznak az elsődleges forrása, amelyet azért neveznek így, mert a kék kövekben kicsiny fehér foltok vannak. A Stonehenge legalább öt kék köve, de még több is Carn Geodogból származik” - mondta Richard Bevins, a Walesi Nemzeti Múzeum geológusa.
A Carn Geodog alatti völgyben egy másik bányát is azonosítottak Craig Rhos-y-felinnél. Ez a Stonehenge egy másik kövének, a riolitnak a forrása.
A két lelőhelynél folyó régészeti feltárások során emberek által készített kőeszközöket, illetve kövek maradványait és padozatokat is felfedeztek. A kőbányák korát a helyszínen talált faszénmaradványok alapján határozták meg, a számítások alapján a lelőhelyek mintegy 5 ezer évesek.
A kutatócsoport úgy véli, hogy a Stonehenge eredetileg kidolgozatlan, érdes kékkőoszlopokból készült körből állhatott, és homokkőtömbjeit csak 500 évvel később kapta meg. A szakemberek eredményei alapján kétségbe vonható az a népszerű hipotézis, mely szerint a kövek a tengeren keresztül hajón érkeztek a mai Anglia területére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06