Csillagászat

Szojuz-baleset: korai még megmondani, pontosan mi okozta a hibát

A következő Szojuz szinte biztosan nem indul el, a Nemzetközi Űrállomásra a váltás csak késve érkezhet meg, de a fent lévők probléma esetén vissza tudnak térni a Földre.

2018.10.13 13:21MTI

Az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan szerint korai még megmondani, pontosan mi okozta a Szojuz rakéta csütörtöki meghibásodását.

Farkas Bertalan az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában azt mondta, a start és az űr elérése nagyjából 10 percet vesz igénybe: el kell érni a 160 kilométeres magasságot és a 28 ezer kilométeres sebességet. A csütörtöki incidens a fellövés 123. másodpercében következett be, a rakéta három fokozatából a második már nem kapcsolódott be. Az orosz és amerikai űrhajós 50 kilométeres magasságban voltak, a leszálló egység automatikusan levált, majd ballisztikus pályára kerültek és ejtőernyővel érkeztek vissza a Földre.

Ebben az esetben a pilótáknak sokkal nagyobb nehézségi terhelést kellett kibírniuk, mintha irányítottan tértek volna vissza, de mindketten azt mondták, hogy készek újra megpróbálni a fellövést.

Az űrhajós szerint a terv szerinti következő Szojuz szinte biztosan nem indul el, a Nemzetközi Űrállomásra a váltás csak késve érkezhet meg, de a fent lévők probléma esetén vissza tudnak térni a Földre.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.