Csillagászat

Miért nem járt a Holdra szállás óta ember a Holdon?

A Holdra szállás témájában hirdettek pályázatot diákoknak.

2018.10.13 11:17MTI
hirdetés

Jövőre lesz fél évszázada, hogy ember járt a Holdon, ebből az alkalmából pályázatot írt ki a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) általános iskolás és középiskolás diákok számára.

Magyar idő szerint 2019. július 21-én lesz fél évszázada, hogy az emberiség első esetben egy másik égitestre lépett - idézik fel a pályázati kiírásban a társaság honlapján. Neil Armstrong parancsnok és Edwin Aldrin pilóta, az amerikai Apollo-11 űrhajósai személyében először lépett ember a Holdra.

Az évfordulóhoz közeledve a MANT pályázatot írt ki, amelyben olyan kérdések feldolgozását várja a diákoktól, mint például milyen lehetett a 12 űrhajósnak a Hold felszínén, mit mértek meg, honnan vannak a holdkőzeteink, milyen érvekkel lehet alátámasztani a kételkedők számára, hogy a holdra szállás tényleg megtörtént vagy, hogy milyen lesz a következő Holdra szállás és miért nem járt azóta ember a Holdon?

A pályázatra lehet írásos dolgozatot vagy novellát írni, de a szabadon választható feladatok közt szerepel rajz, számítógépes grafika, poszter, bemutató, rövid videó készítése. A kiírt témával kapcsolatban lehetséges internetes honlap, blog vagy Facebook-oldal létrehozása is, de a pályázók kitalálhatnak és leírhatnak kísérletet vagy számítógépes programot is. A pályázaton nem csak egyénileg, de 2-4 főből álló csapatok is indulhatnak.

A MANT által felkért szakértő zsűri három csoportban értékeli majd a beérkezett munkákat. A 10-14 éves korosztály három legjobbja értékes könyvjutalomban részesül. Az első öt legjobb pályamunkát beadó fiatal jutalma egy látogatás budapesti, űrtevékenységgel foglalkozó intézményben. A középiskolások (15-18 évesek) közül a legjobb eredményt elérő pályázó térítésmentesen vehet részt a 2019-es MANT Űrtáborban. A látássérült diákok munkáit külön értékeli a zsűri az "Informatika a Látássérültekért" Alapítvánnyal közösen. A látássérült pályázók közül a legjobb pályaművet benyújtó három fiatal egy exkluzív látogatáson vehet részt egy budapesti, űrtevékenységgel foglalkozó intézményben.

A pályamunkák beadási határideje 2019. február 15. A pályázat pontos részleteiről a MANT honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.