XX-kromoszómák
Valódi hadvezérnőt azonosítottak a 10. századból
Először bizonyították géntesztek, hogy nők is voltak a viking harcosok között.
2017.09.12 07:00MTI
Először bizonyították svéd genetikusok DNS-vizsgálattal, hogy nők is voltak a viking harcosok között - írta az American Journal of Physical Anthropology című szaklap tanulmánya alapján a Phys.org.
A svédországi Birka városban az 1880-as években bukkantak egy 10. századból származó viking sírra. Az ott talált emberi maradványokat elemezték a Stockholmi Egyetem és az Uppsalai Egyetem tudósai.
A sírban egy karddal, pajzsokkal, nyilakkal és két lóval körülvett harcos maradványai feküdtek. Egy komplett társasjátékot is feltárták a gödörben.
A csontváz egyes morfológiai jegyei régóta arra utalnak, hogy a harcos nő volt, ám mégis azt feltételezték, hogy férfit temettek el Birkában.
Az új kutatás során genetikusok, archeogenetikosok és régészek együttműködésével oldották meg a rejtélyt. A csontokból kivont DNS alapján a néhai harcosnak két X kromoszómája volt, ám egyetlen Y kromoszómával sem rendelkezett.
"Ez az első hivatalos és genetikai bizonyítéka annak, hogy létezett női viking harcos" - közölte Mattias Jakobson, az Uppsalai Egyetem szervezetbiológiai tanszékének munkatársa.
A táblával és figurákkal feltárt játékkészlet azt bizonyítja, hogy a nő magas rangú tiszt lehetett: taktikát, stratégiát dolgozott ki, csapatokat vezetett csatákba a kutatók szerint.
"Nem a regék valkürjeinek egyikét fedeztük fel, hanem egy valódi hadvezért, aki történetesen nő volt" - magyarázta Charlotte Hedenstierna-Jonson, a Stockhomi Egyetem tudósa, a kutatás vezetője.
"Az írott források időnként említést tesznek női harcosokról, ám most tudtuk először bebizonyítani, hogy valóban léteztek" - jegyezte meg Neil Price, az Uppsalai Egyetem régésze.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06