Egy nagyon ritka érmét is találtak
Vasco da Gamához kötődő hajóroncsra leltek Ománnál
Egy Vasco da Gamához kötődő, 500 éves hajó roncsait fedezték fel Omán partjainál.
2016.03.16 13:11MTIAz Esmeraldának a portugál tengerész és felfedező egyik nagybátyja, Vicente Sodré volt a parancsnoka. A legénységgel együtt odaveszett, amikor a hajó 1503 májusában elsüllyedt egy erős viharban az Indiai-óceánon elterülő Hallanija sziget közelében.
A hajóroncsokat felkutató Blue Water Recoveries brit vállalat és az ománi örökségvédelmi és kulturális minisztérium emberei 2013-ban kezdték feltárni a sziget egy öbölszegletét. Később megállapították, hogy a területen talált roncsok a régóta keresett Esmeraldáról származnak, amely egyike a da Gama második indiai útján viharban eltűnt két hajónak.
A tengerfenéken talált ágyúgolyók, kerámiák, egy harang és egyéb leletek között felfedeztek egy nagyon ritka ezüstérmét is (Indio), amelyből csupán egyetlen másik példány létezéséről tudnak a világon. Az érmék 1499-ben, da Gama első Indiába vezető útját követően készültek, ami segített a roncs korának meghatározásában.
A régészek a The International Journal of Nautical Archaeology folyóiratban számoltak be a felfedezésükről. Az ománi örökségvédelmi és kulturális minisztérium illetékese szerint a közel-keleti ország most először vett részt víz alatti régészeti munkálatokban.
The 500-year-old wreckage of a Portuguese ship commanded by Vasco da Gama's uncle has been found off the coast of Oman.
Közzétette: The Telegraph - 2016. március 16.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06