ISEF

Magyar diák is indult a világ legnagyobb ifjúsági tudományos versenyén

Véget ért az Intel ISEF (International Science and Engineering Fair), a világ legnagyobb, középiskolásoknak szóló tudományos tehetségkutató versenye, amelyen évről-évre magyar fiatalok is megmérettetik magukat, az idén Magyarországot Rozsnyik Szabolcs képviselte.

2015.05.18 12:06MTI

A 19 éves diák a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium végzőse, kutatásait a Szegedi Tudományegyetemen végezte. Munkájával vett részt a Magyar Innovációs Szövetség által meghirdetett 23. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen, ahol kiválasztották, hogy Magyarországot képviselje az idei ISEF-en a "Többfalú szén nanocső kompozitok fotokémiai tulajdonságainak vizsgálata" című munkájával.

Az ISEF idén a pennsylvaniai Pittsburghben május 10. és 15. között zajlott le. A verseny 75 ezer dolláros, mintegy húszmillió forintnak megfelelő fődíját kanadai diák nyerte egy repülőgépekre tervezett légkeverőrendszer kifejlesztésével, amely 190 százalékkal tisztább levegőt juttat a gépek kabinjába úgy, hogy a használatos szűrőrendszereknél 55-ször kevesebb kórokozót enged át.

Egy másik kanadai versenyzőnek az Intel ötvenezer dolláros, vagyis nagyjából 13,5 millió forintnak megfelelő pénzdíját ítélték oda az olcsón, eldobható kivitelben elkészíthető, egyszerűen kezelhető HIV-tesztjéért. A kevesebb mint öt dollárból előállítható, elektromos áramot sem igénylő eszköz egy óra alatt kimutatja a HIV-fertőzést.

Az eseményre évről évre a világ legtehetségesebbjei utaznak ki: idén közel 1700 fiatal szállt versenybe és mérte össze tudását a közel négymillió dolláros, több mint egymilliárd forint összdíjazású megmérettetésen. Az Intel 1997 óta szponzorálja a tudományos versenyt.

Magyarország 1995 óta képviselteti magát az ISEF-en. Az eltelt húsz évben a magyar fiatalok kitűnően szerepeltek: összesen két negyedik helyezést, három harmadik helyet, három második díjat, valamint tizenhárom első díjat, valamint több különdíjat nyertek meg. Csupán két évben tértek haza a magyar diákok díj nélkül. A 2005-ös év különösen sikeres volt: Rátai Dániel, a Leonar3Do fantázianevű 3D-s térbeli rajzolóprogramjával hat kategóriában is elnyerte az első díjat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.