GeoSciFi

Megalakult a Földtudományi Civil Szervezetek Közössége

A kilenc tudományos és műszaki civil szervezet közös fellépésének célja megfelelő súllyal részt venni a véleményalkotási, érdekérvényesítési folyamatokban, és a döntéshozókat megalapozott tanulmányokkal, szakvéleményekkel segíteni.

2014.11.08 15:42MTI

Szakmai szervezetek szombaton megalakították a Földtudományi Civil Szervezetek Közösségét. A Magyar Földtani és Geofizikai Intézet az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a több ezer szakembert tömörítő, a földtudományok területén tevékenykedő kilenc tudományos és műszaki civil szervezet közös fellépésének célja megfelelő súllyal részt venni a véleményalkotási, érdekérvényesítési folyamatokban, és a döntéshozókat megalapozott tanulmányokkal, szakvéleményekkel segíteni.

Terveik között szerepel szakmai kiadványok megjelentetésének támogatása, valamint a magyar földtudományi kutatás és gyakorlati tevékenység teljesítményének megismertetése minél több fórumon. Az elképzelések kiterjednek a földtudományok oktatásának támogatására, továbbá a földtudományi és bányászati kulturális emlékek megóvására is - közölték.

A Földtudományi Civil Szervezetek Közösségét a Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság, a Magyar Földrajzi Társaság, a Magyarhoni Földtani Társulat, a Magyar Geofizikusok Egyesülete, a Magyar Meteorológiai Társaság, a Magyar Természettudományi Társulat, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület, valamint a Szilikátipari Tudományos Egyesület alapította, továbbá megfigyelőként vesz részt a munkában a Magyar Hidrológiai Társaság - tájékoztatott a földtani intézet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Amerikai tudósok: akár 2022-ig is szükség lehet a társadalmi távolságtartásra

Az új típusú koronavírus egyelőre ismeretlen, de biztos, hogy hosszú ideig nem tűnik el.

Koronavírus - A tünetek megszűnése után is jelen van a vírus a Covid-19-betegekben

MTI Fotó: Mónus Márton

A felépülés után még legalább két hétig meg kellene hosszabbítani a karantént, hogy ne fertőzzenek meg másokat.

Szegedi matematikusok modellezik a járvány terjedését - segítsen nekik!

Pontosan megjósolták a kínai betegek és halottak számát, ill. hogy Irán és Olaszország lesz a következő. Magyarországot már nehezebb modellezni, ebben kell a segítség.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.