Ocean Sampling Day

Gyűlnek a mikroorganizmusok világszintű kutatásához vett minták

Megérkeztek a németországi Brémába az első minták azok közül, amelyeket a szakemberek a világ 185 pontjáról vettek a tengerekből a mikroorganizmusok kutatása céljából június végén a tengeri mintagyűjtés napján.

2014.07.17 13:45MTI
Forrás: Wikipedia

"Már összesen 397 mintát kaptunk 19 országból" - mondta el Oliver Glöckner, a Jacobs University és brémai Max Planck Tengerbiológiai Intézet munkatársa. Július végéig mind az 1500 minta megérkezik az Európai Unió által támogatott Micro B3 nevű projekt vezetője szerint. A projekt keretében rendezték meg a mintagyűjtési világnapot június 21-én a világ 185 állomásán.

A mintákat begyűjtése a világ különböző pontjairól nagy logisztikai feladat. "Nem lehet csak úgy egyszerűen egyik országból a másikba biológiai anyagot szállítani. Be kell szerezni a szükséges engedélyeket, hogy az anyagok ide kerüljenek és megvizsgálhassuk őket. Ezen kívül a szállítmány különleges küldemény. Száraz jégen, mínusz 80 Celsius fokon kell tartani a mintákat" - fejtette ki a szakértő. A mintákat szeptemberben a helgolandi biológiai intézetbe küldik vizsgálatra, addig fagyasztószekrényben tárolják őket.

"Minden csepp tengervízben egymillió mikroorganizmus él. A tengerben való fürdőzéskor mikroorganizmusok tömkelegében úszunk" - hangoztatta Oliver Glöckner.

Ezekről a szabad szemmel nem látható, apró részecskékről a tudósok nagyon hézagos ismeretekkel rendelkeznek. A mikroorganizmusok jelentősen hozzájárultak a Föld élőhelyeinek kialakulásához és az emberek túléléséhez. A projekt célja, hogy a kutatók megtudják: hol van a legkevesebb, hol a legtöbb, és milyen feladatot látnak el a különböző organizmusok. "Ez lesz a legnagyobb tengeri adatbank, amelynek információi egyetlen napról származnak" - hangsúlyozta korábban a kutató.

"Nagyszerű dolog, hogy ilyen sokan járulnak hozzá a gyűjtéshez. Számos más tudós is szívesen vett volna részt a projektben, őket politikai akadályok gátolták meg ebben" - mondta a szakértő. Nem küld mintát például Kína, India és Oroszország sem.

A mikroorganizmusok minden élet alapjai. Az algák és a cianobaktériumok napfény és széndioxid segítségével biomasszát és oxigént termelnek. "A számunkra szükséges oxigén 70 százalékát ezek termelik, a szén-dioxid 50 százalékát pedig felfalják. Lebontják az elpusztult biológiai anyagokat és visszaforgatják az anyag- és energia-körforgásba. Élete végén még a legszebb delfint is újrahasznosítják a mikroorganizmusok" - fejtette ki Glöckner.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.