Darwin szelleme örök

Fény derült a rovarok röpképességének kialakulására

Siklórepüléshez hasonlóan "szálltak" az első röpképes rovarok német kutatók szerint.

2014.05.15 05:30MTI
Forrás: Wikipedia

A mai napig nem sikerült pontosan meghatározni, mikor és hogyan alakult ki a rovarok egyik legfontosabb képessége, a repülés. Stuttgarti kutatóknak azonban sikerült kideríteniük, hogy az első röpképes rovarok a siklórepüléshez hasonló módon "szálltak".

Az ősrovar, a Carbotriplura kukalovae 309 millió évvel ezelőtt feltehetőleg az első rovar volt, amely képes volt kiszélesedett hátpajzsa segítségével lesiklani az ősi fákról - adták hírül Arnold Staniczek és Günter Bechly, a stuttgarti Állami Természettudományi múzeum munkatársai.

A rovar egy már harminc éve Csehországban megtalált kövületéről kiderült, hogy összekötő láncszem a szárny nélküli ezüstös pikkelyke és a repülő rovarok között. Bebizonyosodott az az elmélet is, amely szerint a rovarok szárnya hátpajzsukból alakulhatott ki. Ezt a szakértők már 2011-ben, a Coxoplectoptera nevű ősmaradvány megtalálásakor megállapították.

Bechly és Staniczek a vizsgálat eredményét a Systematic Entomology című szaklapban mutatta be.

A Carbotriplura kukalovae nevű ősrovart 1985-ben találták meg, akkoriban azonban a szárny nélküli ezüstös pikkelykék vagy rövid életű legyek vízben élő lárvái közé sorolták őket. A fosszília ezután feledésbe merült egy cseh múzeumban. Egészen addig, amíg Pavel Sroka, a Cseh Tudományos Akadémia munkatársa, majd a stuttgarti Staniczek és Bechly fel nem figyelt az elrejtett kincsre.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.