Egereken kimutatták - az embernél kérdéses

Bőrrákot okozhat a hidratáló krém?!

Egyes, gyakran használt krémek bőrrákot okozhatnak, legalábbis egereknél - közölték amerikai kutatók. További vizsgálatok szükségesek annak megállapítására, kialakulhat-e hatásukra embereknél is daganat.

2008.08.16 12:50MTI

Allan Conney vezetésével a Rutgers Egyetem (New Jersey) kutatói azt vizsgálták, megelőzhető-e koffeinnel a bőrrák, amikor felfedezték a krémhasználat kockázatát.

"Egy biztonságos krémet kerestünk, amelybe beletehetjük a koffeint" - mondta Conney. Különlegesen tenyésztett, ibolyántúli sugarakkal előkezelt kísérleti egereiknél azonban többféle krém is bőrrákot váltott ki.

A kifejlődött elváltozás nem melanóma, a leginkább halálos bőrráktípus, hanem elszarusodó laphámrák (SCC) - írják a kutatók a Journal of Investigative Dermatology című szakfolyóiratban.

Ez a tumorfajta lassan növekszik, jól kezelhető, és csak akkor halálos, ha a páciens nem távolíttatja el.

Kísérleteikhez albínó egereket tenyésztettek, melyek hajlamosabbak a bőrrákra. Az ultraibolya sugárzásra azért volt szükség, hogy modellezzék az átlagembert, aki élete folyamán valamikor nagyobb dózisú napsugárzásnak volt kitéve.

A négy kipróbált krém mindegyike bőrrákot váltott ki az egereken - jelentették a kutatók. Nem tudják, mi okozta a tumort, de két összetevőre gyanakszanak, az ásványi olajra és a nátrium-lauril-szulfátra - mondta Conney.

Az utóbbi vegyületet habzást segítő adalékként használják samponokban, fogkrémekben is.

"A legfontosabb megnézni, vajon ezek a hidratálókrémek tumorkiváltó hatásúak-e embereknél is" -
hangsúlyozta a kutatásvezető. Hozzátette, hogy az aggodalom egyelőre felesleges, hiszen ezek egérkísérletek voltak.

Egyes szakértők szkeptikusak Conney eredményeivel kapcsolatban. "Meglehetősen életszerűtlenek a körülmények az egerek bőrét ért nagydózisú, rákkeltő UV sugárzással" - mondta Karol Sikora, a brit Cancer Partners U.K. szervezet orvosigazgatója.

Jonathan Rees, a skóciai Edinburgh-i Egyetem dermatológus szakértője úgy véli, az elszarusodó laphámrák nem jelent nagy egészségügyi veszélyt.

"A nem melanóma típusú bőrrákok igen gyakoriak, és csaknem 100 százalékosan gyógyíthatók egy, a fogtömésnél legtöbbször egyszerűbb operációval" - közölte Rees.

Conney elmondta, hogy felvették a kapcsolatot az egyik nagy kozmetikai céggel, és előállítottak olyan hidratálókrémet, amely nem tartalmazza a két gyanús összetevőt. Ez a krém nem okozott bőrrákot az egerekben.

A Rutgers Egyetem és a kozmetikai vállalat közösen szabadalmaztatta az új krémet, de Connely nem tudja, kereskedelmi forgalomba kerül-e.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.