Vonulás
Kelet felé terjeszkednek a nyugati gólyák a németeknél
"Elég hely van a gólyák számára Németországban. Nagyon jó dolguk van itt ezeknek a madaraknak. Az elmúlt évben több mint ötezer párt számláltak össze az országban".
2014.02.21 02:30MTIEgyre inkább keletre tolódik a németországi fehér gólyák délre vonulását meghatározó határvonal, és ezért egyre több gólya a nyugati útvonalon indul telelni.
"Azt feltételezzük, hogy az ország nyugati részén fészkelő fehér gólyák, amelyek Spanyolországban és Portugáliában töltik a telet, kevesebb veszélynek vannak kitéve és több táplálékot találnak, mint a Németország keleti részén költő gólyák, amelyek többnyire Afrikába repülnek a hideg évszakban" - mondta el Hermann Hötker, a schleswig-holsteini természetvédelmi szervezet ornitológusa.
A nyugati gólyáknak így jobbak a túlélési esélyeik, mint keleti fajtársaiknak és gyorsabban növekszik az állományuk. Valószínűleg ezek az egyenlőtlen feltételek eredményezik azt, hogy az úgynevezett vonulási választóvonal eltolódik: Schleswig-Holstein tartományon át az Elba mentén húzódik.
A szakértő szerint attól azonban nem kell tartani, hogy kiszorulnak a keleti gólyák.
"Elég hely van a gólyák számára Németországban. Nagyon jó dolguk van itt ezeknek a madaraknak. Az elmúlt évben több mint ötezer párt számláltak össze az országban" - mondta Hermann Hötker.
A nyugati útvonalat választó madaraknak már nem kell elrepülniük egészen Afrikáig.
"Elsősorban a nedves spanyol és portugál rizsmezőkön, illetve a szemétdombokon találnak táplálékot. Fajtársaiknak, akik a keleti utat választják, nagyobb nehézségekkel kell szembenézniük a túlélés érdekében. Az afrikai Száhel-övezetben például jelentős a csapadékingadozás és kevésbé stabil a táplálékforrás" - fejtette ki Hermann Hötker.
Németországban az ország több pontján jelezték, hogy már megérkeztek téli szállásukról a gólyák.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:51 A Microsoft visszaállítja a frissítésekhez való hozzáférést Oroszországban - Izvesztyija
- 18:30 Újra beengedik az újságírókat az ukrán parlamentbe
- 17:58 Orosz külügyi szóvivő: terrorizmusra bujtogatja Kijevet az EU külügyi szóvivője
- 16:57 London kiutasította az orosz védelmi attasét
- 15:30 Négy hidrogén- és 11 elektromos hajtású autóbuszra érkezett pályázat a HUMDA-hoz
- 14:56 Ukrán elnök: Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal
- 13:55 Szlovák rendőrség: valószínűleg kibertámadás volt a tömeges bombafenyegetés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06