Rendszerváltás történetét kutató intézet
1989 jegyében telik a jövő év
A jövő év 1989 jegyében telik majd, ezért elsősorban a huszonöt évvel ezelőtti események feldolgozására koncentrál a fél éve működő Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum.
2013.12.11 00:30MTI
MTI
Bíró Zoltán főigazgató az intézet által Módszertani problémák a kommunizmus időszakának kutatásában címmel rendezett nemzetközi kerekasztal-beszélgetést követően elmondta, nemsokára megjelenik egy interjúkötetük a Kádár-rendszerben pozícióban volt emberekkel, továbbá több tanulmánykötettel is készülnek.
Közlése szerint a kerekasztal-beszélgetés során, amelyen cseh, lengyel, német és szlovák kutatók is részt vettek, szóba került a kölcsönös információcsere, egy kapcsolatrendszer kiépítése.
Az intézetet március végén hozta létre a kormány a rendszerváltás történetének tanulmányozására. A kormányrendelet szerint a szervezet elsődleges feladata lesz feltárni és számba venni a rendszerváltás eszmei, politikai és történelmi előzményeit, valamint bemutatni a rendszerváltás és az azt megelőző korszak társadalmi, politikai állapotát, továbbá a rendszerváltáshoz vezető irányzatokat és előkészületeket.
Az intézet emellett elkészíti és elemzi a rendszerváltás kronológiáját, majd átfogó képet ad a szomszédos országokban végbement rendszerváltó folyamatról, az ott élő magyarság helyzetének hatásairól a hazai rendszerváltásra, valamint elemzéseket készít a rendszerváltás hatásairól. Az intézmény a nemzetközi erőviszonyokat, így a kelet-közép-európai átmenet magyar rendszerváltásra gyakorolt következményeit is elemezheti.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:10 El-selejtező - Őrizetben két lengyel szurkoló, akik az FTC drukkereire támadtak
- 14:28 Orbán Anita: legalább 58 magyar állampolgárt kellett kimenekíteni a horvátországi erdőtűz miatt
- 12:26 Tarr Zoltán: átvilágítás indul a Nemzeti Színházban
- 10:24 Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét
- 8:15 Továbbra is súlyos erdőtűz pusztít a magyarok által közkedvelt üdülőparadicsom térségében
- 6:03 Csoda a tragédia után: előkerült az őzcsalád egyetlen túlélője
- 22:08 Lángok ostromolják Omist: házak égtek ki, ezreket kellett kimenekíteni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


