Nedvesség hatására megváltozik a pókháló
A pókfonál titka - merev rugó, vagy nyúlós gumi?
A pókfonál erősebb, mint az acél, miközben jobban nyúlik, mint a kevlár - nem csoda tehát, hogy az anyagipar hőn áhított vágya elsajátítani az előállításának fortélyait.
2008.06.16 09:10MTIJohn Gosline biológus szinte egész munkássága során a számtalan különböző fonáltípus közül a legerősebbet tanulmányozta, amelyből a "vontatókötelek", valamint a háló kerete és sugarai készülnek. Két pókfaj, az Araneus diadematus és a Nephila clavipes ezen fonalainak fehérjefelépítését vizsgálta meg, és egyetlen lényegi eltérést fedezett fel: Az araneus fonalában sokkal több a prolin nevű aminosav.
Eredményeit a Journal of Experimental Biology című szaklapban adta közre. Tanítványával együtt megvizsgálták a két pókfonál mechanikai tulajdonságait, és arra a következtetésre jutottak, hogy szárazon szinte ugyanúgy viselkednek a prolintartalomtól függetlenül. Nedves környezetben azonban teljesen másképp reagáltak: az araneus fonala sokkal jobban összeugrott és megduzzadt, mint a kevés prolint tartalmazó nephilafonál, míg utóbbi tízszer merevebb volt nedvesen, mint az előbbi
. A fehérjék szerkezetét vizsgálva pedig kiderült, hogy a nephila fonalában azok sokkal rendezettebbek voltak, mint az araneuséban - nedvességtől függetlenül. A nedves fonalakat megnyújtva a nephila-fonálban sokkal inkább nőtt a szervezettség foka, mint a másik fajéban. Gosline szerint a prolin aminosavról ismeretes, hogy megszakítja a fehérjék háromdimenziós szerkezetét, tehát a sok prolint tartalmazó fehérje sokkal kesze-kuszább lesz, mint az, amelyikben kevés van.
Az araneus fonala 16% prolint tartalmaz, leginkább a fehérje kristályos struktúráinak kapcsolódási pontjainál - ettől lesz rugalmasabb a fonál. A nephila fonala viszont csekély prolintartalmánál fogva merevebb. Elméletét demonstrálandó, a biológus a nedves fonalakat megnyújtotta, miközben 10 és 30 °C közt változtatta a hőmérsékletet, és mérte a nyújtott állapot fenntartásához szükséges apró erőket.
A nephilafonál esetében az erő nem változott, míg az araneusnál a hőmérséklettel egyenes arányban nőtt. Ez bizonyítja, hogy a kevés prolint tartalmazó pókfonál egy merev rugóra, míg a prolinban gazdag fonál inkább gumiszalagra hasonlít.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06