Majomkommunikáció

Mondatokat és szavakat formálnak a majmok

Sokáig tartotta magát az a hit, hogy csak az emberek képesek a nyelvhasználatra. "Egykor monolitikusnak tűnt, egyedinek és jól körülhatárolhatónak, de a tudósok ma már inkább úgy gondolnak a nyelvre, mint sok különálló képesség ötvözetére" - írja Christine Kenneally a New Scientist cikkében.

2008.06.10 15:38ZONA
nyomtatásKinyomtatom
beszélj rólaFórumozok róla
+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméretbetűméret

Az emberi nyelvhasználat összességében egyedülálló ugyan az állatvilágban, ám a részei – a gesztikuláció, a gügyögés, a szintaxis – korántsem azok.

Nem látod, mit gesztikulálok?

A gesztusok használata különösen jól megfigyelhető a főemlősöknél. A lipcsei Max Planck Intézetben több mint ezer órányi videofelvételt készítettek a gibbonok, gorillák, csimpánzok, bonobók és orangutánok egymással való kommunikációjáról, és ezt kielemezve azt találták: eléggé tudatosan használnak jelzéseket.

Például jellemzően megvárják, míg a másik figyel, s csak azután gesztikulálnak. Ha a másik nem jelez vissza, akkor egyre hangsúlyosabban ismétlik ugyanazt a gesztust. A gesztusok része lehet az érintkezés, a hangképzés vagy a szemmozgatás.

A főemlősök gesztusai nem teljes mértékben ösztönösek, hanem tanultak, rugalmasok és tudatosak. Márpedig a tudósok szerint ezek a nyelvhasználat kulcstényezői. Egy torontói kutatás szerint ráadásul ezek a gesztusok elég nagy átfedést mutatnak a 9–15 hónapos csecsemők gesztusaival. Kézkinyújtással kérnek enni, mindkét kar felemelésével kérik, hogy vegyék fel őket. Eltoló gesztusokat tesznek, ha nem tetszik nekik valami, és dobbantanak a lábukkal, ha hangsúlyozni akarnak valamit.

A kutatók ugyanilyen hasonlóságot találtak az emberek és a delfinek, sőt a madarak gügyögésében is. Ám az igazán megdöbbentő, hogy a hangjeleknek konkrét jelentésük is lehet. Mint kutatók megfigyelték, a delfinek életük első évében „elnevezik” magukat, s onnantól kezdve mindig kiadják a csak rájuk jellemző hangot, ha idegennel találkoznak.

Vannak igazi szavaik

Az elefántoknál is van jelentősége egy-egy hangsornak: Katy Payne, amíg még a Cornell Egyetemen dolgozott, egy komplett szótárat hozott össze az elefántszavakból. Például a hordabeli elefántok üdvözlésére is külön szavuk van. Ugyanez a helyzet a bálnákkal. A púpos bálna hangkészletében egy nemrég publikált kutatás 34 olyan hangjelzést talált, amely nem változott idővel, és a társas kommunikáció részét képezi.

Az igazán nyerők persze ezúttal is legközelebbi rokonaink, a csimpánzok. A St. Andrews Egyetem egy másik kutatásában azt figyelték meg, hogy a csimpánzok a kívánatos ételeknél, mint a kenyér, magas hangon rikoltoztak, míg a kevésbé különleges ételeket, például az almát, mélyebb hanggal kísérték. Így aztán kipróbálták, mi történik, ha a magas vagy a mély rikoltást felveszik, és lejátsszák más csimpánzoknak. Az eredmény: a felvételt halló csimpánzok oda mentek, ahol etetni szokták őket. És a magas rikoltásnál sokkal tovább keresték az ételt, mint a mélynél.

Mondatokat is formálnak

Az a hit tartotta magát a legtovább, hogy csak az ember képes a szintaxis használatára. A New Scientist cikke szerint azonban most már elég sok jel utal arra, hogy ez nem így van, bár elég nehéz tesztelni a kérdést. Egy elefántcsontparti vad Campbell-cerkófmajom-populációban például két különböző jelzést használnak a leopárdra (pjáó) és a fákról leselkedő koronás sasra (egy köhögésszerű hang, hek).

Ám a szintaxis csak itt jön be. Ugyanis mindkétféle veszélynél használnak a majmok egy „módosító” hangot, amely az adott szó elé téve megváltoztatja a jelentését: immár távoli ragadozóra vagy kisebb jelentőségű veszélyre (ágtörés stb.) utal. De ez még csak a kezdet. Van, amikor azt mondják, pjáóhek, ami nagyjából annyit jelent: húzzunk el innen. Nemrég pedig az is kiderült, hogy a különböző pjáók és hekkek legalább háromféle információt foglalnak magukba, amelyeket más majmok is tudnak dekódolni.

Elmondják benne, hogy ki adja le a vészjelzést, milyen veszélyről van szó, s hogy akar-e menekülni. Az információk értelmezéséhez azokat lehetőleg fix sorrendben kell átadni. Azaz: szintaxissal, még ha nem is túl bonyolulttal.

Ezzel nagyjából megdőlt az a tétel, hogy egyedül az ember képes a szavak kombinációjából mondatot formálni. Ám az, hogy ez a nyelvtani képesség mennyire tesz lehetővé bonyolultabb kombinációkat, még vita tárgya. (Tovább a teljes cikkre!)

Kapcsolódó írások:

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.