Menkauhor fáraónak építették
Fotó! Megtalálták a "hiányzó" egyiptomi piramist
Egyiptomi régészek felfedezték a "hiányzó piramist" - egy óbirodalmi uralkodó végső nyughelyét, aki több mint négyezer évvel ezelőtt igazgatta a Nílus-menti ország népét.
2008.06.05 18:31MTIA régészek ugyancsak feltárták azt a szent utat, amelyen Egyiptom legfelsőbb vallási vezetői vitték az Ápisz-bikák mumifikált tetemét a Szerapeumba - jelentette be csütörtökön Zahi Havász, az Egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanács vezetője. Mint Egyiptom főrégésze kifejtette, a piramis, amelynek csupán az alapjai maradtak fenn, Menkauhor fáraónak készült, aki mindössze nyolc éven át ült Egyiptom trónján.
Zahi Havász ismertetése szerint Karl Richard Lepsius 1842-ben említette szakkarai felfedezései között Menkauhor piramisát. Az építményt "lefejezett" piramisnak nevezte, mivel hiányzott a csúcsa. Az azóta eltelt több mint másfél évszázad során a sivatagi homok eltüntette Lepsius felfedezését, s egyetlen archeológusnak sem sikerült eleddig a piramis nyomára bukkanni. "Sikerült kitöltenünk az eltűnt piramis hagyta űrt" - jelentette ki a Legfelsőbb Régészeti Tanács vezetője a helyszín bejárásakor az újságíróknak a szakkarai nekropoliszban, amely az Óbirodalom fáraói számára szolgált temetkezési helyként.
A piramisnak mindössze az alapja maradt fenn, amelyet azután találtak meg, hogy Zahi Havász csapata másféléves munkával eltávolította az építményt rejtő 8 méteres homokréteget. Felfedezték a sírkamrát, amelynek bejáratát hatalmas vörös gránitblokkok jelzik. Az archeológusoknak nem sikerült felfedezniük a piramis tulajdonosának kártusát. (A cartouche hosszúkás keret, amelybe az ókori egyiptomi fáraók és királynék, esetenként a királyi család más tagjai nevét írták). Ennek ellenére Zahi Havász meg van győződve arról, hogy a piramis Menkauhornak épült. Mint mondta, a piramis építészeti jellegzetességei, valamint a szürke gránitból készült szarkofág arra utal, hogy a létesítményt az V. dinasztia uralkodása idején, Kr.e. 2465-2325 között emelték.
Eszerint mintegy két évszázaddal a gízai nagy piramis Kr.e. 2500-ra datált befejezése után épülhetett. Zahi Havász egy másik felfedezést is bejelentett - az egyiptomi régészek megtalálták azt a szent utat, amely a mumifikációs teremtől a szakkarai Szerapeumig vezetett.
Itt helyezték el a hatalmas sírmezőt alkotó földalatti folyosók egyikében a szent bika múmiáját. Az óegyiptomi vallás szent bikája Ozirisz, a termékenységisten élő jelképe. Az Ápisz-bikának éjfeketének kellett lennie, egyetlen világos folttal a szarva között. A szent úton egyébként egyetlen ember haladhatott végig - a főpap. (A Szerapeumot August Mariette francia régész fedezte fel 1850-ben).
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:02 Újabb műtéten esett át Robert Fico, állapota továbbra is súlyos
- 10:59 Moszkva kiutasítja a brit katonai attasét
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06