Kemény anyagból gyúrták

Hozott anyag: a Földön gyúrták az égre a Holdat?

A Holdról hozott kőzetek kémiai elemzése arra enged következtetni, hogy az égitest földi anyagból "készült", vagyis a tudósoknak esetleg felül kell vizsgálniuk égi kísérőnk keletkezéséről kidolgozott elméletet.

2012.03.26 17:59MTI

A Chicagói Egyetem tudósai kutatásaikról a Nature Geoscience folyóirat online kiadásában jelentették meg tanulmányukat. Az általánosan elfogadott elmélet szerint 4,5 milliárd évvel ezelőtt egy hatalmas bolygóközi ütközés történt. Ebben a formálódó ős-Föld és egy Mars-méretű bolygócsíra, amelyet Theiának neveztek el, összeütközött, a kozmikus karambol által kilökődött anyag állt össze előbb gyűrűvé, majd egy gömb alakú bolygótestté. Ennek megfelelően a Hold anyaga a Földből származik, ám jelentős mennyiségben, körülbelül 40 százalékban lehet benne a becsapódó másik test anyagából is - olvasható a Space.com  űrkutatási hírportálon, valamint a Nature News hírei között.

Az elméletnek megfelelően a Hold izotóp-összetétele mindkét "szülőjének" vegyi összetételét kellene tükröznie, a Nature Geoscience című folyóiratban publikált tanulmány viszont egészen más "vérségi" kapcsolatokra utal. A Chicagói Egyetem kutatói Junjun Zhang irányításával az Apolló-program keretében a Földre hozott holdkőzet 24 mintájában elemezték a titánizotópok (Ti 50 és Ti 47) arányait. Mint kiderült, ezek gyakorlatilag teljesen azonosak a földköpeny titánizotóp-összetételével, az eltérés mindössze négy részecske egymillió anyagegységenként. (Összehasonlításképp a meteoritok esetében az eltérés 600 titánrészecske egymillió anyagegységenként).

Korábbi vizsgálatok kimutatták, hogy igen hasonlatos a holdkőzet és a földköpeny oxigénizotóp-összetétele is, ily módon a titánizotópok újabb adalékkal szolgáltak arra, hogy a Holdnak esetleg csak egyetlen "szülője" van, hiszen kevéssé valószínű, hogy a Theia vegyi összetétele azonos lehet a Földével.

A Föld és a Hold vegyi összetételében mutatkozó hasonlatosság magyarázható esetleg azzal, hogy a becsapódás következtében "összekeveredhetett" bolygónk és Theia anyaga. Előfordulhat viszont az is, hogy a gigantikus becsapódás "őrült" forgásra késztette a Földet, amelyből ekkor szakadt ki egy hatalmas darab.

Junjun Zhang kollégáival kalcium és egyéb vegyi elemek izotóparányait vizsgálja a továbbiakban abban a reményben, hogy ezek a mérések segítenek többet megtudni a Hold születésének titkairól.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.