Hatásosnak bizonyult
Az egereknél már nem gond az ebola
Egereknél hatásosnak bizonyult egy Ebola elleni vakcina, melyet amerikai kutatók fejlesztettek ki.
2011.12.06 14:07MTIKifejlesztői szerint ez az első olyan Ebola-vakcina, amely hosszú távon életképes marad, ezért sikeresen raktározható.
Az eddig kifejlesztett minden vakcina-jelölttel az volt a gond, hogy a tárolás során károsodott a benne lévő legyengített vírus, így a szer elveszítette hatékonyságát. Az új vakcina azonban legyengített kórokozó helyett szintetikus vírusfehérjét tartalmaz, amely képes az Ebola vírus felismerésére és jóval stabilabb is elődeinél.
A vakcina a beoltott egerek 80 százalékát megvédte a vírus halálos törzsétől és szárítva, fagyasztva tárolható - mondta el Charles Arntzen biotechnológus, aki az Arizonai Állami Egyetemen a fejlesztők között volt.
Az 1976-ban azonosított Ebola magas lázzal, kiterjedt külső és belső vérzéssel jár együtt, ellenszere egyelőre nincs. A vírustörzsektől függően az esetek 90 százalékában halálos.
Az Ebola ellen jelenleg nem áll rendelkezésre vakcina, a betegség közeli kontaktus révén emberről emberre terjed.
A kórokozó, amely tucatnyi járványt okozott Afrika-szerte, egyaránt veszélyes emberre és más főemlősökre is, emellett biológiai fegyverként is számon tartják. A tanulmányt az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) tették közzé.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06