Felbecsülhetetlen történelmi dokumentum

Hitler 1919-es "tudományos" értekezése a "zsidókérdésről"

Adolf Hitler már egyik korai, 1919-es keltezésű levelében "racionális" és "tudományos" alapokon értekezett a "zsidókérdésről".

2011.10.04 05:59MTI

Ezt írta hétfőn a The Jerusalem Post című napilap internetes hírportálja annak kapcsán, hogy e dokumentumot kedden mutatják be egy Los Angeles-i múzeumban.
   
Hitler a német hadsereg 30 éves veteránjaként az első világháború lezárása után tíz hónappal írta meg kétoldalas levelét, amely a majdani "führer" első politikai nyilatkozataként felbecsülhetetlen értékű történelmi dokumentumnak számít.  
   
Hitler felettese parancsára írt levelet egyik katonatársa, Adolf Gemlich számára, amelyben kifejtette, hogy "Az ésszerűségen alapuló antiszemitizmusnak a zsidók kiváltságainak módszeres leküzdéséhez és megszüntetéséhez kell vezetnie". A német náci párt későbbi vezetője hangsúlyozta, hogy " a végső cél a zsidók megfellebbezhetetlen eltávolítása kell, hogy legyen".
   
A szóban forgó levélben Hitler határozottan cáfolta, hogy a zsidógyűlölet érzelmi jelenség lenne. " Az antiszemitizmus politikai mozgalomként nem határozható meg érzelmi impulzusok alapján, hanem a tények felismerésén". Utóbbival kapcsolatban leszögezte, hogy "a zsidóság teljes mértékben fajnak, nem pedig vallási szövetségek tekintendő".
   
Marvin Hier, a Wiesenthal Központ alapítója és dékánja a levéllel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az a Mein Kampf című, később írt könyvénél is világosabban tükrözi Hitler megszállott zsidógyűlöletét.   
   
A Gemlich-levelet - amely Hitler későbbi szónoklataival összehasonlítva csaknem professzionális hangnemben íródott - első ízben október 4-én mutatják be a Simon Wiesenthal Központ Los Angeles-i Tolerancia Múzeumában. 

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.