Szinglitársadalom vagy szinglibetegség?

A szinglitársadalommá fajuló fogyasztói társadalomban már nem szocializációs, hanem deszocializációs modellek uralkodnak, ami konkrétan az emberi közösségek felszámolását jelenti.
_{2006.06.28 14:15, Forrás: Kardos Gábor}

Mivel az autó ennek a civilizációnak kiemelt státusszimbóluma, minden egyes autóbaleset kicsiben annak jelképes drámája, és arra hívja fel a figyelmet, ami nagyban az egész autós társadalommal és gazdasággal történik: még dübörögnek a cseppet sem telivér lóerők, még "szabadon" száguldunk, szingliként "pörgünk", és élvezzük a vélt kényelmet, de akármennyire próbálunk is nem tudomást venni erről, bármikor becsődölhet az egész, bármikor nekiütközhetünk valami nagyobbnak, erősebbnek és szükségszerűbbnek.

Ha épp nem egymásnak, illetve önmagunknak megyünk, mert a rendszer szükségképp úgy működik, hogy végül önmagának megy, és az autózás minősített esete, az autóbaleset kicsiben ökokatasztrófa-modellnek bizonyul. Persze ezen a ponton az olvasók közül sokan - az autót jelképeként bálványozó civilizáció kényelem-illúziójához végsőkig ragaszkodva - inkább bolondnak tartják a szerzőt, csak ne kelljen szembenézniük azzal, milyen katasztrofális következményekkel jár az általuk követett autó- és egocentrikus életstratégia.

Azért gondolják meg, milyen árat fizetünk az autós szinglikényelem téveszméjéért! Valóságérzékünk, sőt végső soron valóságunk elvesztése az ár, mint az elmebetegek esetében. Tényleg megéri?

Az ember mint fogyasztás tárgyát képező termék: szinglipartner netkatalógusból

A szinglisedés fő gazdasági oka a magánélet agresszív piacosítása és totális kiszolgáltatása a fogyasztói társadalmi alapsémának, melyben mindenhez, így a másik emberhez is alapvetően fogyasztóként viszonyulunk, mint valami termékhez. Eszerint a fogyasztói séma szerint ismerkedik a szingli mint e társadalom ideáltípusa, aki a piacon legjobb vagy számára megszerezhető legjobb termékhez akar hozzájutni, mikor partnert keres.

Különösen egyértelmű ez a szinglisedéssel együtt megjelenő és rohamosan terjedő internetes társkeresés esetében, ahol mintegy katalógusból lehet partnert választani, ahogyan autót vagy bármi mást, megadott kritériumok szerint. Ha pedig nem válik be, eldobják, és másikat keresnek. Pontosan úgy, mint bármilyen termék esetében. Az ember persze nem termék és sosem válhat azzá, vagy ha mégis, azt rabszolgaságnak hívják, ami virtuális formában sem válhatna szalonképessé.

Nem mintha megfeledkeznénk arról, hogy a házasság hagyományosan adásvételi szerződés volt, azonban itt egészen másról van szó. Mert a szemérmesen globalizációnak nevezett agresszíven ideologikus tömegmarketing a hagyományos piaci viszonyokat ugyanúgy megerőszakolja a magánélet piacosításában, mint minden más területen, a művészet, a kultúra és a kereskedelem minden területén. Hiszen a piacolás valaha emberi viszonyokat, emberek kapcsolatát jelentette, mígnem a marketing fel nem váltotta egyre embertelenebb tömegviszonyokkal.

A netkatalógusból termékként választott szinglipartnerek rendszere pontosan ugyanolyan dehumanizáltan működik, mint a neten többnyire szintén munka-alkoholista szinglik által rendelt egyéb termékek kereskedelme vagy az embert kiváltó automatizáció irányába "fejlődő" hiper- és szupermarketek. Ebből következően a szinglibetegség a fogyasztói társadalom szisztémikus betegsége, és igazán eredményes oki kezelése csak a globális fogyasztói társadalomban eluralkodott gazdasági-társadalmi viszonyok, valamint az uralkodó globális ideológia gyökeres megváltoztatásával valósítható meg.

Legyen szabad két gondolattal kiegészíteni és általánosabb perspektívába helyezni a szingli-szindrómát. Az első egy személyes megfigyelés: az embereket valóban közérdekű ügyek érdekében már úgyszólván lehetetlen lelkesítőleg cselekvésre késztetni, mert a multimarketing folyamatosan mobilizálja őket nem közérdekű dolgokkal, s ennek nyilván a közügyeket termékmenedzselő politikai marketing is meghatározó része.

Így az emberek már maguk is érzik, hogy vágyaik egyre döntőbb hányada mesterségesen generált marketingvágy, ezért saját vágyaiktól, életüktől is egyre inkább elidegenednek, és a föld vagy közösségük sorsa már csak azért sem érdekli igazán őket, mert egy ponton túl immár saját sorsuk sem igazán érdekli őket. Az ekként lobotomizált tömegek pedig "multikatonákként" nemcsak a multimarketing békésebb céljai érdekében mobilizálhatók tetszés szerint, hanem adott történelmi szituációban kifejezetten háborús célokra is könnyen mobilizálhatóvá válnak. Ennek veszélyeiről ma aligha kell többet mondani.

A másik gondolat ehhez kapcsolódik. Megfigyelhetjük, hogy hiába mondjuk el valakinek mindazt, amit "lelke mélyén" tulajdonképpen már tud vagy érez valamiképpen, például, hogy a multitápok és a multiitalok éppúgy tönkreteszik testi egészségét, ahogy a globális multieszmék lelki-szellemi életét, utána ugyanúgy él tovább, ugyanúgy megveszi betevő kóláit és tudatmódosító szép-új-világ-szómáit, folyamatosan bekapcsolva tartja a butítógépeket otthonában, mintha mi sem történt volna.

Eszerint a marketingmátrix társadalmában a gondolkodás és a tudatosság szférája teljességgel disszociálódott a cselekvéstől, ami nyilván azok érdekeit szolgálja elsősorban, akik igénytelen tömegtermékeiket csak totálisan igénytelenné és önálló cselekvésre úgyszólván képtelenné idiotizált fogyasztóknak tudják eladni.

A fogyasztói idiotizáció kulcsfigurája az ennek ideáljaként megjelenő szingli - már maga a szingli szó is a görög idiótész anglolatin megfelelője. Totálisan magán(y)emberré idiotizált és minden lehető faji, nemzeti, nemi, családi vagy kulturális közösségből végleg kiszakított csúcsfogyasztó. "Véleményformálónak" csúfolt véleményformatált mátrix-ember. Pedig a homo sapiens ismérve valaha az volt, hogy cselekvését gondolkodása irányította, de ez a folyamat mára a normális szocializációs folyamatokkal együtt olyannyira megfordult, hogy a modern ipari evolúció végtermékeként megjelent a marketingimpulzusokat gépiesen követő-majmoló android, a humán evolúció utolsó embere - a szingli.

És ezzel nem az a baj, hogy pár futóbolondnak tartott értelmiséginek nem tetszik, hanem az, hogy profitostul-multistul, utódostul, bolygóstul, mindenestül belegebedünk, ha így megy tovább. Egy vészfék pedig arra való, mint az írás, hogy szükség esetén meghúzzuk. Például így. Csak egy ilyen tematizálási katarzison átmenve, a szingli-szindrómát betegségként felismerve tudunk kellően megalapozott empátiával és a szingli kimondhatatlan szenvedését kellő mélységben megértő, komplexitását tiszteletben tartó segítő distanciával viszonyulni a szinglikhez mint emberekhez.

Hiszen a napnál világosabb, hogy ez a döntő mozzanat. Azonban esély sincs arra, hogy az emberlét testi-lelki kálváriájának e komplex és a történelemben példátlannak mondható jelenségével érdemben foglalkozzunk, amíg nincs bennünk kellő lélekjelenlét, erő és bátorság, hogy betegségként ismerjük fel akár önmagunk, akár mások esetében. Pedig, különösen a pszichoszomatikus betegségeknél, köztudottan ez a sikeres terápia és a gyógyulás első és legfontosabb feltétele.

	[3/3]
1. oldal 2. oldal 3. oldal

cikk nyomtatása

Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Sarah Jessica Parker a szinglik példaképe a legrosszabbul öltözködő sztár - szörnyű képek a ruháiról Nagyon nem jó szinglinek lenni Magyarországon - se gyerek, se bankhitel Meddő szinglik anyaságát támogatná az állam - a TASZ bővítené a jogosultak körét