Súlyos légi incidens észak-koreai és amerikai gépek között

Négy észak-koreai vadászgép vasárnap közrefogott és 22 percen át kísért egy "rutinküldetésen" levő, RC-135S típusú amerikai felderítőgépet a Japán-tenger felett.
2003.03.04 07:31, Forrás: MTI

két MiG-29-es és a két MiG-23-as vadászgép nemzetközi légtérben, az észak-koreai partoktól 240 kilométerre fogta közre az amerikai légierő felderítő gépét. Ugyanabban a magasságban kísérték, mintegy 100 méteres távolságban "rátapadtak", de időnként 15 méterre is megközelítették.

Az egyik észak-koreai gép a célpont azonosító radarjával befogta az amerikai gépet, ami levegő-levegő rakétával való támadási szándéknak vagy azzal való fenyegetésnek a jeleként értelmezhető. Az RC-135S végül sértetlenül visszatért a Japánban levő Kadena légi bázisra. A Pentagon szóvivője nem közölte, hogy hányan tartózkodtak az RC-135S fedélzetén, amely a Boeing 707-es utasszállító módosított változata. A személyzet általában 17 fő a két pilótával együtt.

Washingtoni közlés szerint az Egyesült Államok hivatalosan tiltakozni fog az incidens miatt, mihelyt megtalálja annak a legmegfelelőbb módját. Az ügyben konzultációk folynak Dél-Koreával és más szövetségesekkel. Az Egyesült Államoknak nincsenek diplomáciai kapcsolatai Észak-Koreával.

Egy észak-koreai vadászgép a múlt héten rövid időre behatolt Dél-Korea légterébe. Phenjan szombaton azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy fokozza a kémrepülőgépek tevékenységét a háborús készülődés jegyében.

Védelmi tisztségviselők szerint az incidens az első, közvetlen ellenséges megnyilvánulás Észak-Korea részéről 1969 áprilisa óta, amikor MiG-17-es vadászgépek lelőtték az amerikai haditengerészet EC-121 típusú felderítő gépét a Japán-tenger felett. A gép 31 fős személyzete életét vesztette.

1968-ban észak-koreai tengerészek nemzetközi vizeken, az észak-koreai partok előtt elfoglalták a Pueblo amerikai hadihajót: egy amerikai tengerész életét vesztette, 82 tengerészt 11 hónapig fogságban tartottak. Észak-Korea megtartotta a hajót, amely ma múzeum a phenjani propaganda szolgálatában.

2001 áprilisában a Dél-kínai-tenger fölött egy kínai vadászgép összeütközött az amerikai haditengerészet EP3 típusú felderítőgépével, amely ezután kényszerleszállást hajtott végre Hainan szigetén. A kínai gép pilótája életét vesztette, az amerikai legénységet 11 napon át tartották fogva a kínai hatóságok.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Háborúra készül USA és Észak-Korea? Észak-koreai rakéta csapódott a Japán-tengerbe Észak-Korea csapásokkal fenyegeti az Egyesült Államokat

Belépés és regisztráció
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.