50 éve léptek fel először a "gombafejűek"

Ötvenéves Beatles-jubileumot ünnepel Hamburg és a világ

Beatles-lázban ég Hamburg: a "gombafejűek" első hamburgi fellépésének 50. évfordulóját ünneplik napokon belül a német kikötővárosban.

2010.08.16 06:29MTI

John Lennon, Paul McCartney és George Harrison Pete Best dobossal, és a basszusgitáron játszó Stuart Sutcliffe-fel 1960-ban utazott először Hamburgba.

A különböző neveken játszó zenekar Németországban állapodott meg a The Beatles név használata mellett, és az augusztus 17-i, Indra Clubban rendezett koncertjük volt az első alkalom, ahol már ezen a néven mutatkoztak be a közönségnek.

Erre az eseményre emlékezik idén Hamburg, ahol az évforduló napján a Bambi Kino nevű zenekar idézi fel koncertjével a Beatles fellépését az eredeti helyszínen.

A Liverpoolból származó együttes a klasszikus felállásban - Pete és Stuart nélkül, és az új dobossal, Ringo Starral kiegészülve - a rockzene legnagyobb hatású és legsikeresebb zenekara lett az 1960-as években.

Fél évszázaddal a legendás fellépés után nemcsak Hamburg, hanem egész Németország számos koncerttel, ünnepséggel és kiállítással emlékezik meg a Beatlesről.

Liverpool már három évvel ezelőtt - a város alapításának nyolcszázadik évfordulóján - ünnepelte a zenekar megalapításának fél évszázados jubileumát. McCartney ugyanis 1957-ben lépett be Lennon Quarrymen nevű bandájába és őket kettőjüket - a popzene történetének legsikeresebb komponistapárosát - tekintik a Beatles magjának.

Liverpool azonban 2010-ben sem marad ünnepelnivaló nélkül: a "város gyermeke", Lennon - akit harminc évvel ezelőtt lőtt le egy őrült New Yorkban - októberben töltené be hetvenedik életévét.

Az északnyugat-angliai városban augusztus 25-én kezdődik egyhetes Beatles-fesztivál, amelynek keretén belül koncertet rendeznek abban a katedrálisban is, ahol egykor a gyermek McCartneyt eltanácsolták a karénekléstől. Londonban rajongók csoportjai zarándokolnak majd el az évforduló alkalmából az Abbey Road stúdió előtti zebrához, valamint John Lennon és Yoko Ono lakásához.

Világszerte több mint 1,3 milliárd Beatles-lemezt adtak el 2004 végéig. A zenekar 1970-es feloszlását követően a tagok szólóban folytatták zenei karrierjüket több-kevesebb sikerrel. Négyük közül már csak Paul McCartney és Ringo Starr él, mindketten koncerteznek és rendszeresen jelentkeznek új albumokkal.

Beatles az űrben

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.