Csak két év múlva jön az Alkonyat befejezése
Fotók - Félig ember, félig vámpír gyereke lesz Bellának
2012. november 16-án kerül az amerikai mozikba az Alkonyat című romantikus vámpír-saga utolsó része - közölte kedden a Variety című amerikai lap.
Jelenetek az Alkonyat - Napfogyatkozásból!
2010.08.05 11:29MTIA gyártó Summit Entertainment stúdió júniusban jelentette be, hogy Stephenie Meyer regényfolyamának 900 oldalas negyedik részét, a Hajnalhasadást, Bill Condon két részben rendezi meg, mivel a történet túl összetett ahhoz, hogy egyetlen filmben vigyék vászonra.
A főszereplők maradnak a régiek, vagyis Robert Pattinson-t, Kristen Stewart-ot és Taylor Lautner-t láthatja majd viszont a filmen a közönség.
A forgatást idén ősszel kezdik meg a kanadai Vancouverben. Az első rész premierjét korábbi közlés szerint 2011. november 18-án tartják.
A negyedik könyvben a szépséges diáklány, Bella végre feleségül mehet élete nagy szerelméhez, a vámpír Edwardhoz. A drámáról a pár félig ember, félig vámpír gyerekének, Renesmee-nek a születése gondoskodik.
A Napfogyatkozás című harmadik, idén bemutatott Alkonyat-film menetelése a végéhez közeledik, összesen 289 millió dollárt (61,6 milliárd forint) hozott a készítőknek.
A sorozat első két epizódja több mint 1,1 milliárd dolláros mozijegybevételt jegyez.
Elmaradt a Napfogyatkozás várt rekordja!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06