Minden idők legdrágább magánhajója

Rakéta- és paparazzi-elhárító Abramovics új jachtján

Rakéta- és paparazzi-elhárító rendszerrel is felszerelik Borisz Abramovics készülő új jachtját, amely minden idők legnagyobb és legdrágább magánhajójának ígérkezik.

2009.09.20 17:33MTI

A Londonban élő orosz milliárdos, az angol első ligában játszó Chelsea labdarúgó klub tulajdonosa Hamburgban gyártatja a fényűző úszó erődöt, amely a The Sunday Times beszámolója szerint már elindult első próbaútjára, 150 mérnökkel és hajózási szakértővel a fedélzetén.

A vezető vasárnapi brit lap úgy tudja, hogy az Eclipse nevű hajó 170 méter hosszú, és a német hajógyár által benyújtandó végső számla 724 millió font (220 milliárd forint) lesz. Ez több mint a kétszerese az eredetileg tervezett költségeknek, mivel Abramovics folyamatos módosítási követelésekkel állt elő a jacht három évvel ezelőtt kezdődött építése során. Az új hajóval az orosz pénzember maga mögé utasítja Dubaj uralkodóját is, akinek úszó palotája a maga 165 méteres hosszával egyelőre a világ legnagyobb magánjachtja. Abramovics eddig is egész flottával bírt: jelenlegi legnagyobb hajója, a Pelorus 117 méteres, az Ecstasea hossza 87 méter, és a sort az alig 50 méteres Sussuro zárja. A The Sunday Times forrásai szerint a majdani új zászlóshajót, az Eclipse-t - amelyet hivatalosan karácsony előtt adnak át a megrendelőnek - legalább hatvanfős személyzet működteti; a biztonsági szolgálat tagjait állítólag a francia idegenlégió veteránjai közül válogatták.

A szuperjacht védelmét azonban nem bízzák teljesen rájuk; a felszerelés James Bond-filmekből ismerős extrákat is tartalmaz. A hajótest és az ablakok rakéta-becsapódásnak is képesek ellenállni, az ilyen jellegű támadások kivédésére rakétaelhárító rendszert építettek be, és a tartozékok között van egy mini tengeralattjáró is, arra az esetre, ha valamely vészhelyzet miatt menekülni kellene a hajóról. Az Eclipse-t ugyanakkor más jellegű "támadások" ellen is felkészítették. A brit lap úgy tudja: a védelmi felszerelés része egy lézeres szerkezet, amely automatikusan észleli a jacht körül ólálkodó lesipuskás fotósok gépeinek elektronikus jeleit, és a fényképezőgépre bocsátott, koncentrált lézersugárral teszi lehetetlenné digitális képek készítését. A hajón 24 vendégkabin lesz, mindegyik egy-egy 180 centiméteres képernyőjű házimozi-rendszerrel felszerelve.

A luxus része két helikopter-leszálló és két úszómedence; a nagyobbik - ha leeresztik a vizet belőle - táncparkettként is funkcionál. Mindebből nem látszik, hogy a világgazdasági válság Abramovics bankszámláját is alaposan megcsapolta. A The Sunday Times évente összeállított vagyonlistájának idei kiadása szerint a brit-orosz oligarcha egy év alatt 4,7 milliárd fontot veszített, és már "csak" 7 milliárd fontja - kevesebb mint 2200 milliárd forintja - van.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.