A sztár örökké akart élni...

Jackson: Nem akarom, hogy eltemessenek!

Michael Jackson körüli legkínosabb kérdéseket már maga a sztár is megválaszolta korábban, hiszen számtalan interjú készült vele életében. A legjobban egy 2003-as angol dokumentumfilmben nyílt meg az énekes. Akkor elmondta: valóban aludt egy ágyban gyerekekkel, de sohasem létesített velük szexuális kapcsolatot.

2009.07.06 10:50rtlbulvar.hu

Egyesek szerint ez az interjú indította el őt a lejtőn. Később a CBS hírcsatornájának, 60 minutes című műsorában megerősítette állítását: nem tartja bűnnek, ha gyerekekkel osztja meg az ágyát, hiszen pusztán szeretetből teszi ezt.

Ekkor viszont már többször ügyvédje szólalt meg helyette.

Egy biztos: Michael Jackson rajongott a gyermekekért, ezért nem meglepő, hogy végül családot alapított. Három gyermeke született két nőtől, a legfrissebb hírek szerint egyiküknek sem ő a vérszerinti apja.

Ki gyermekeinek anyja?

>Michael Jacksonnak három gyermeke született, az első kettőt, Prince Michaelt és Paris-t, második felesége, Debbie Rowe hordta ki. Volt ápolónője neki ajándékozta a két babát – legalább is a sztár ezt állította.

„Tudta, hogy nagyon vágyom egy gyermekre. Amikor Paris megszületett és én rögtön haza akartam vinni a kórházból, csak annyit mondott: vigyed” – állította Jackson.

Prince Michaelről pedig azt gondolta: dús haja miatt nagyon hasonlít bátyjára és nagyapjára.

Harmadik gyermekének születését rengeteg titok lengi körül: sokáig az a verzió tartotta magát, hogy Prince Michael II-t – vagy, ahogy apja becézte „Pokrócot” - béranya hozta a világra, és Jackson hímivarsejtjeinek illetve a nő petesejtjeinek keresztezésével lombikban fogant.

A popsztár 2002-ben azt mondta, az anyával viszonya van, de nem fedheti fel a kilétét, mert megállapodtak ebben. Nem sokkal később viszont már azt állította, hogy a nő egy fekete béranya (a kis Prince Michael ennek ellenére feltűnően világos bőrű), akivel nem is ismerték egymást.

A kiválasztásnál arra figyelt, hogy egészséges és intelligens legyen, illetve jó legyen a látása.

Miért lógatta ki Prince Michael II.-t berlini hoteljének ablakán?

Jackson óriási botrányt kavart 2002-es berlini útján azzal, hogy újszülött gyermekét megmutatta a szállodája előtt tomboló több száz rajongónak, ehhez pedig kilógatta őt a szobája ablakán.

Másnapra az egész világot bejárták a sokkoló képek az esetről. Michael a következőképpen kommentálta a kockázatos megmozdulást:

- „Csak nem képzelik, hogy meg akarom ölni a gyerekemet? Nagyon szorosan és biztosan tartottam őt, nem hagytam volna leesni. A rajongók azért jöttek ide, hogy lássák a babát, hát megmutattam nekik” – fogalmazott Jackson.

Az énekest láthatóan nagyon felzaklatták a történtek. Az eset másnapján görcsösen szorította magához gyermekét, hogy mindenki lássa, mennyire vigyáz rá. Milyen temetést akart Jackson?

Michael 2002-ben büszkén mutatta meg azt a színarany egyiptomi szarkofágot, amelyet Tutankhamon fáraó koporsójáról másoltak, és amely akkor az ő tulajdonában volt. Megkérdezték tőle, hogy hasonló koporsóban akarja-e, hogy eltemessék.

- „Nem akarom, hogy eltemessenek” – válaszolta: „Mégpedig azért, mert örökké akarok élni!”

Olvasson még többet Michael Jacksonról!

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.