Kultúra
Gal Gadot dokumentumfilm-sorozatot készít a világ "valódi csodanőiről"
Gal Gadot izraeli színésznő, akit többek között Wonder Woman megtestesítőjeként ismerhet a közönség, a világ "valódi csodanőit" bemutató dokumentumfilm-sorozaton dolgozik.
2021.02.10 23:30MTIA 35 éves Gadot vezető producerként vesz részt az Impact (Hatás) című sorozat munkálataiban. A hatrészes széria április 19-én debütál a National Geographic csatornán.
A produkció egyebek között Brazíliában, Kaliforniában, Michiganben és Puerto Ricóban élő nők életét mutatja be, akik számtalan akadályt legyőzve rendkívüli dolgokat visznek véghez. A sorozatban szereplő nők mindegyike erőszak, szegénység, diszkrimináció és elnyomás sújtotta közösségben él.
"Az én csodanőimnek hívom őket, mert ők az igazi hősök" - mondta a színésznő egy keddi videobeszélgetésben.
Hozzátette: "én elmegyek a forgatásra, felveszem a jelmezem és eljátszom, hogy harcolok. De ők tényleg ott vannak a terepen és verejtékezve minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy a világ egy jobb hely legyen".
Gadot 2016 óta alakítja Wonder Womant a mozivásznon. Legutóbb a tavaly bemutatott Wonder Woman 1984-ben öltötte magára a szuperhős jelmezét.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
- 20:58 Vihar - Több vármegyében is áramszünetet okozott a vihar
- 18:56 Vihar - A MÁV vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét
- 16:44 Vihar - Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06