Gyilkosság
Agyonverte a gyerekeit a győri családirtó
Az életben maradt harmadik gyermek ablakon keresztül kért segítséget.
2019.12.16 13:23ma.huAz egész országot megrázta a hétvégi győri családi tragédia. Mint ahogyan arról már beszámoltunk, a családirtást elkövető férfit azután, hogy 2016-ban kalapáccsal az alvó felesége fejét úgy összeverte, hogy a kalapács nyele is eltört, mindössze öt évre ítélték.
Most pedig, hogy végre kiszabadult (büntetésének letöltése előtt jóval) úgy tűnik, láthatást kapott. Olyan láthatást, miszerint magával vihette a gyerekeit, azaz minden felügyelet nélkül tartózkodhatott velük egy lakásban.
Ennek az lett az eredménye, hogy a nála lévő három gyermekéből kettőt agyonvert, a tizenhárom éves lányának és tíz éves fiának esélye sem volt, míg az életben maradt harmadik gyermek ablakon keresztül kért segítséget. A hatéves gyermek anyjának jelezte, hogy két testvére az ágyon fekszik és vérzik a fejük, mikor az pont ment értük vasárnap délután.
A nő riasztotta a rendőrséget, ők törték be az ajtót. A férfit az udvari melléképületben holtan találták a rendőrök, felakasztotta magát.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06