Gyilkosság

Agyonverte a gyerekeit a győri családirtó

Az életben maradt harmadik gyermek ablakon keresztül kért segítséget.

2019.12.16 13:23ma.hu

Az egész országot megrázta a hétvégi győri családi tragédia. Mint ahogyan arról már beszámoltunk, a családirtást elkövető férfit azután, hogy 2016-ban kalapáccsal az alvó felesége fejét úgy összeverte, hogy a kalapács nyele is eltört, mindössze öt évre ítélték.

Most pedig, hogy végre kiszabadult (büntetésének letöltése előtt jóval) úgy tűnik, láthatást kapott. Olyan láthatást, miszerint magával vihette a gyerekeit, azaz minden felügyelet nélkül tartózkodhatott velük egy lakásban.

Ennek az lett az eredménye, hogy a nála lévő három gyermekéből kettőt agyonvert, a tizenhárom éves lányának és tíz éves fiának esélye sem volt, míg az életben maradt harmadik gyermek ablakon keresztül kért segítséget. A hatéves gyermek anyjának jelezte, hogy két testvére az ágyon fekszik és vérzik a fejük, mikor az pont ment értük vasárnap délután.

A nő riasztotta a rendőrséget, ők törték be az ajtót. A férfit az udvari melléképületben holtan találták a rendőrök, felakasztotta magát.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.