Támogatás

Könnyek között adta át a szegényeken is segítő klinikáját Michael Jordan

A hatszoros NBA-bajnok kosaras a szülővárosában épített egy olyan klinikát, ami az egészségügyi biztosítással nem rendelkező embereken is segít.

2019.10.21 07:30ma.hu

Szabályosan potyogtak a könnyei Michael Jordannek, amikor átadta Charlotte-ban első magánklinikáját. A kosaras legendán látszott, milyen végtelenül hálás szülővárosának és az ott élőknek, hogy segítették pályafutásában. A lokálpatrióta világsztár éppen ezért ott és úgy segít az észak-karolinai városnak, ahogy csak tud.

"Mint látják, számomra érzelmi kérdés, hogy vissza tudjak adni valamit annak a közösségnek, ami évek óta támogat" – idézte a Szeretlek Magyarország a CNN-re hivatkozva a hatszoros bajnok kosárlabdázót.

Jordan még 2017-ben jelentette be, hogy 7 millió dollárral támogatja a Novant Health két charlotte-i klinikájának kialakítását. Ezek közül készült el most az első.

Az intézmények különlegessége az lesz, hogy olyanok is kaphatnak itt ellátást, akiknek egyáltalán nincs vagy csak szerény az egészségügyi biztosítása. A klinikák tipikus alap- és megelőző egészségügyi ellátást nyújtanak majd, de segítenek a viselkedési problémákkal küzdő betegeken, és szociális szolgáltatásokat is kínálnak.

Az Egyesült Államokban az átlagos havi egészségügyi biztosítás mértéke 2019-ben 403 dollár (kb. 120 ezer forint). Az összeget több más tényező mellett a biztosított életkora és lakhelye is befolyásolja.

A frissen átadott létesítmény 630 négyzetméterén 12 vizsgálót, egy röntgen és egy fizikoterápiás helyiséget alakítottak ki. A munkálatok megkezdése előtt különböző fórumokon kérték ki a környéken élő emberek véleményét, hogy milyen szolgáltatásokra van leginkább szükségük.

"Úgy gondolom, hogy nem az irányítószám vagy környék határozza meg az egészségügyi ellátás minőségét, vagy azt, hogy egyáltalán jogosult vagy-e a szolgáltatás igénybevételére" – mondta a helyi kosárcsapatot is tulajdonló világsztár.

Michael Jordan teljes beszédét itt lehet megnézni:

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.