Színes
Távozik a Barátok közt legádázabb karaktere
Szőke Zoltán besokallt a szerepétől.
2019.05.03 10:12ma.huTávozik a Barátok közt legádázabb karaktere, Berényi Miklós, ugyanis a gonosztevőt alakító színész, Szőke Zoltán besokallt a szerepétől. Távozása azért ad aggodalomra okot, mert karaktere a történet mozgatórugója.
A lap úgy tudja, a színész szerint Miklós hidegfejű, számító, erőszakos karaktere nem összeegyeztethető a valódi, vallásos énjével.
"Már egy ideje mindenki tudja, hogy Zoli ráunt durva karakterére. Nem rejti véka alá a stábban sem, sőt, többször jelezte a forgatókönyvíróknak is, hogy változtassanak Berényi Miklós viselkedésén. Nem szeretne már rosszfiú lenni, azt mondja mindig, ez nem összeegyeztethető a privát énjével, és azzal a jellemfejlődéssel, amin ő maga az utóbbi években végigment. Kezdetben próbálták a sorozat készítői itt tartani, de magatartásán látszik, hogy mennyire eltökélt, így inkább elengedik" - mondta a lapnak egy stábtag, aki azt is elmondta, hogy a nézők még hónapokig láthatják kedvencüket.
Közben az Index megkérdezte a Barátok közt sajtósát, aki tisztázta: ahogy a sorozat minden jelenlegi színészének, úgy Szőke Zoltánnak is érvényes szerződése van erre a szezonra, azaz novemberig még biztosan nem kell senkinek nélkülöznie Berényi Mikit a sorozatból.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06