Volt, hogy teljesen összeomlott!
Képek - Christina Applegate: Ömlöttek a könnyeim...
Korábban arról szóltak a hírek, - amelyeket a színésznő mosolygós fotói is alátámasztottak -, hogy rendkívül fegyelmezetten fogadta a hírt súlyos betegségéről.
Christina Applegate Oprah Winfrey műsorában
2008.10.06 16:45rtlbulvar.hu - Fotó: oprah.comA médiában keringő nyilatkozatok szerint az első pillanattól kezdve tudta, hogy meggyógyul. Már-már úgy tűnt, fel sem fogja, mi történik vele.
Most azonban kiderült, hogy feltehetően az újságírók színezték ki a dolgot, mert egyáltalán nem volt „hős” Christina, csupán egy – a csodában reménykedő – esendő ember.
Mivel október a mellrák elleni küzdelem hónapja, Oprah Winfrey meghívta a show-jába a színésznőt.
Mint ismeretes, Applegate-nél július végén diagnosztizáltak mellrákot, és néhány héttel később drasztikus műtéten esett át: mindkét mellét eltávolították. A show-ban beszélt először őszintén nagy nyilvánosság előtt a tragédiájáról.
Oprah nemegyszer könyörtelennek tűnt, amikor feltette kérdéseit. A show műfaj nagyasszonyát érdekelte, miként fogadta Christina a hírt, miszerint mindkét mellét el kell távolítani. Erre csupán rövid válasz érkezett: "Volt időm felkészülni rá".
Arra a kérdésre, hogy képes volt-e higgadt maradni, vagy kiborult, a színésznő a következőket mondta:
"Először higgadt maradtam, még mondtam is az orvosomnak, hogy egyetértek a döntésével. A legközelebbi találkozásunkkor azonban ott volt a sebész is. Akkor kiborultam, kiabálni kezdtem. Most, hogy visszagondolok rá, olyan volt az egész, mint, amikor dagály előtt kinyitják a zsilipet: ömlöttek a könnyeim."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:58 Hat magyar első hely a kick-boxolók isztambuli világkupáján
- 7:57 Josep Borrell: az Unió részvétét fejezi az iráni helikopter-baleset áldozatainak
- 6:40 Először bocsátottak fel 5G-műholdakat Oroszországban
- 5:38 Mahosz-szóvivő: vélhetően nagy sebességgel ütközött a motorcsónak
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06