Tekerőlantot és harmonikát is bevetettek

Képek - A Dal: újabb hat dallal bővült az esélyesek listája

Elképesztő szorossá vált a verseny ki A Dal második elődöntőjében, ahol két pozícióban is hármas holtverseny alakult ki, ráadásul a 3. helyért a zsűrinek extra megbeszélést kellett tartania.

A Dal 2013 - 1. elődöntő képgaléria

2013.02.10 10:59ma.hu

A múlt heti hat továbbjutóhoz újabb hat dal és hat előadó csatlakozott az Eurovíziós Dalfesztivál hazai válogatójának második elődöntőjében, melyben ezúttal is zömmel ismert és már bizonyított énekesek mérettették meg magukat és szerzeményeiket a szigorú zsűri és a még szigorúbb közönség előtt.

Bár a verseny tétje óriási, az est mégsem harccal, hanem a szeretet hirdetésével indult, egészen pontosan Gáspár Laci és a Plastikhead nevű zenekar jóvoltából. Az előadónak nem volt könnyű dolga, mert mint kiderült, Laci néhány órával korábban még nem igazán tudott beszélni sem, nemhogy énekelni.

Rákay Philip nem titkolta, hogy a 244 nevezett dalból az elődöntőbe jutott 30 közül számára A szeretet él című dal az egyik kedvence, Walkó Csaba és Rakonczai Viktor azonban a dicséret mellett apróbb módosításokat is javasoltak a dalban, hogy igazán "eurovíziós" minőségűvé váljon. A számot a szakmai zsűri összességében 44 ponttal indított, ami a múlt heti pontszámok ismeretében kifejezetten erős indításnak számított.

A sort Polgár Odett folytatta, aki arra kérte az összes rajongóját, hogy "Ne engedj el", amire nemcsak az egyedi és összetéveszthetetlen hangszínével teremtette meg az esélyt, de egy pillanatra megvillantotta a teljesen szabadon maradt hátát is egy igen rafinált szabású ruhának köszönhetően, így akiknek számít a külső megjelenés, azokat is levette a lábáról. A zsűrit persze nem lehetett ilyen körmönfont eszközökkel csőbe húzni, ők pedig nem is adták könnyen magukat, értékelésükben sikerült szigorúan a zeneiség talaján maradni, és a Csiszár Jenő által lassú méregnek nevezett szám végül 43 pontot kapott a zsűritől.

Szabó Ádámot virtuóz harmonikajátékáról ismerte meg egy ország és drukkoltunk neki a Csillag születik legutóbbi szériájában, és hangszerét most sem hagyta otthon, ám ahogyan a tehetségkutatóban a végső döntőben megmutatta, hogy éneklésben sem marad el a "nagyoktól", most is mindkét területen bizonyította tudását.

Hadd legyen más - kérte a dalban, a zsűri pedig ezzel egyet is értett, de ezúttal ez nem jót jelentett. Rákay Philip a koreográfiát sokallta, ami szerinte a zene rovására ment, Csiszár Jenő és Rakonczai Viktor között viszont ellentét alakult ki a harmonika mennyiségének kérdésében: előbbi kifejezetten kevesellte, míg utóbbi azt szerette volna, ha több hely marad az énekhangnak. A pontok is az erős kritikát tükrözték, összesen 34-et sikerült Ádámnak összegyűjtenie.

Kállay Saunders András (Fotó: A Dal - Az első elődöntő képei a galériában: KATT!)


Völgyesi Gabi a kisfia mosolygós arcát képzelte maga elé a Csak te légy című számának éneklése közben, talán ennek is köszönhető, hogy a zsűrit lenyűgözte, Rúzsa Magdi saját bevallása szerint állandóan dudorássza, Walkó Csaba viszont azt kritizálta, hogy a dal nem "építkezik", hanem elindul egy szintről és végig azt hozza, úgy fogalmazott: "utazós" dal. A Unique énekesnője ezzel 42 pontig utazott.

"Egyszer egy nagy énekestől azt kérdezték, hogy miért mindig a szerelemről énekel. Ő azt kérdezte: miért, van más téma is?" - magyarázta Éliás Gyula a Mindhalálig várni rád című dal születését, melynek ráadásul kedvese visszatérését is köszönheti. Az érzelmi húrokat pendítő, de lendületes dal cseppet sem meglepő módon a zsűrit is elvarázsolta, Rúzsa Magdi például csak annyit mondott: Gyula úgy feladta a "matek házit", mint egy hete Keresztes Ildikó. "Egy bombasztikus, nagyívű dal egy világszínvonalú hangtól" - foglalta össze Csiszár Jenő, nem kis zavarba hozva ezzel az előadót, a pontokkal pedig holtversenyben a 3. helyre került Völgyesi Gabival.

Rami neve a széles közönség számára nem túl ismert, a Puzzle című dal is inkább a fiataloknak és az elektronikus zene kedvelőinek szólt. Rákay Philip a szöveg nagyszerűségét dicsérte, de Walkó Csaba elégedetlen volt a dal összességével, mert mint mondta, hiába volt ott a refrén, valahogy mégsem volt ott, hiányzott belőle. Rakonczai Viktor úgy vélte, Rami egyéniségéhez egy lágyabb szám passzolna, és ezt a pontok is tükrözték, a 21 pont csak az utolsó helyhez volt elég a zsűri listáján.

Egészen más érzelmeket mozgatott meg Vastag Tamás Holnaptól című dala, igaz, a Puzzle-lel ellentétben ezt meg épp a diszkókban fogják ritkán játszani, de a zsűri értékelését ez nem befolyásolta, sőt, inkább igazi eurovíziós slágernek titulálták, ami jelen helyzetben többet ér. Tomi ráadásul a zsűri szerint a tőle megszokott magas színvonalat hozta, ami a pontokban is megmutatkozott, 43 ponttal a 2. helyre zárkózott fel Odett mellé.

ByeAlex, polgári nevén Márta Alex szintén egy viszonylag szűk réteg számára lehet ismerős, de ez könnyen változhat ennek a versenynek köszönhetően. "Olyan érzésem van, mintha téged leejtettek volna valahonnan a Föld nevű bolygóra" - mondta Rakonczai Viktor, miközben dicsérte az előadó különleges és egyedi stílusát. Noha megjegyezte, hogy zeneileg viszonylag kevés eszközt használt a dal közben, ezt nem hibaként rótta fel, "nem is kellett több" - jegyezte meg. A Kedvesem című dal Walkó Csabát is folyamatos mosolygásra késztette, a többieket meg bőkezű pontozásra: 43 ponttal immáron hárman álltak a 2. helyen holtversenyben.

Janicsák Veca (Fotó: A Dal - Az első elődöntő képei a galériában: KATT!)


A címe szerint az Új generációról szólt Janicsák Veca dala, hangszerelésében azonban a "régiek" sem voltak elfelejtve benne: a tekerőlanttól a templomi kórusig igen színes kavalkádban teljesedett ki a szám, az énekesnő ezzel nem titkoltan azt akarta kifejezni, hogy van még mit tanulnunk az őseinktől, de ez visszafelé is igaz. Csiszár Jenőben katarzist keltett a produkció egésze, Philipben pedig "múltidéző bizsergés" tört fel a tekerőlant hallatán. Bár a stílusok változatossága helyenként soknak tűnt a zsűrinek, a pontokban ez kevéssé látszott, a 42 pont azonban csak az 5. helyhez volt elég, ahol - hasonlóan a 2. helyhez - ugyancsak hárman tolongtak már.

A versenyzők sorát Kállay Saunders András zárta, aki a My Baby című számtól várta, hogy egészen Malmőig jut, ahol Magyarország után Európa is megismerheti. A klasszikus Motown-stílust idéző szám alaposan próbára tette András hangszálait, miután az influenzának "köszönhetően" az estet indító Gáspár Lacihoz hasonlóan neki sem sok hangja maradt az éneklés után a beszédre, a zsűri tagjai viszont pótolták ezt, és értékelésükben csupa-csupa pozitívat mondtak Andrásnak. A "magyar poppiac igazán nemzetközi szintű előadója" - Csiszár szavai után - összesen 48 pontot kapott, amivel az utolsó pillanatban kiütötte az első helyről Gáspár Lacit.

A továbbjutás a 3. helyen holtversenyben álló három versenyzőnek volt talán a legizgalmasabb kérdés, közöttük a zsűrinek egy perc alatt kellett eldöntenie, kinek ad esélyt és kit bíz a közönség ítéletére: a szoros verseny végül Odettnek kedvezett, Vastag Tomit és ByeAlexet a közönségre bízva.

A döntés ideje alatt Wolf Kati szórakoztatta a közönséget egy Celine Dion-dallal, majd Szente Vajk idézte meg Cliff Richardot a Summer Holiday című számmal. A pontok alapján tovább nem jutott versenyzők közül a zsűri egyetértett abban, hogy Vastag Tominak és ByeAlexnek ott a helye a középdöntőben is, és a közönség véleménye egybeesett ezzel az ítélettel, mindkettőjüket beszavazták a következő fordulóba, a továbbjutók hatos csapata Janicsák Vecával vált teljessé.

A verseny pedig nem áll meg, jövő szombaton az utolsó tíz produkció száll csatába a zsűri és a közönség szavazataiért.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.