Humoristák csomagolják az ajándékokat

Képek - Vicces fiúk lepték el a Mikulásgyárat

Évente egyszer félreteszik a viccet és gyári munkásként szorgoskodnak a magyar humorcsatorna sztárjai, a főnökük pedig nem más, mint maga a Mikulás.

A Comedy Central humoristái a Mikulásgyárban képgaléria

2012.12.17 16:29ma.hu

Vidám hangulat uralkodott a napokban a Mikulásgyárban, a segítő önkéntesek közé ugyanis beállt a Comedy Central három humoristája is. Hajós András, Litkai Gergely és a Szomszédnéni Produkciós Iroda egyik tagja, Tóth Szabolcs segítettek a Mikulásnak a gyerekeknek küldött ajándékok csomagolásában.

A Dumaszínházzal és a Comedy Centrallal egyaránt nagyon sok jótékonysági rendezvényen veszünk részt, mert fontos, hogy a nevettetés mellett felhívjuk a figyelmet a rászorulókra is, különösen, ha kisgyerekekről van szó” – mondta el Litkai Gergő. – „Idén például egy kislány műtétjére gyűjtöttünk egy matinén a Dumaszínházzal, a Comedy Central pedig mindig is támogatta a MikulásGyárat” – tette hozzá a humorista.

A Szomszédnéni Produkciós Irodát Tóth Szabolcs képviselte, aki azért is tartja nagyon fontosnak az ajándékok becsomagolását, mert így a Mikulás nem látja, hogy mi van a csomagokban és nem esik kísértésbe, hogy lenyúljon néhány játékot magának.

Fotó: Redlemon (A galériához KATT a képre!)


Fontosnak és dicséretreméltónak tartom a Mikulásgyár munkáját, ahol magam is segítettem ajándékot csomagolni egy rövid ideig, nehogy a Mikulás megtudhassa, mi van a dobozokban. Meg becsomagolva a határon is könnyebb neki átcsempészni őket a határon túli gyerekek számára” – viccelődött Tóth Szabolcs.

Karácsonykor egyébként nálunk nem a Kisjézus, hanem az Angyalka hozza az ajándékot, úgy látszik, felosztották maguk között a területeket. De a Mikulás és az Angyal között is van megállapodás. Ezt onnan tudom, hogy egyszer a Mikulás hanglemezeket hozott, pedig nem is volt lemezjátszónk. Aztán az Angyal elhozta a lemezjátszót. Igaz, hogy addigra már elcseréltem a hanglemezeket két teniszlabdára” – tette hozzá nevetve, és még azt is elárulta, hogy az óraátállítás azért fontos, hogy a Mikulásnak legyen ideje mindenhova eljutni.

A Mikulásgyárban idén Hajós András is munkába állt, aki sok tennivalója mellett mindig megtalálja az alkalmat arra, hogy jótékonysági rendezvényeken is részt vegyen. A humorista hatalmas csomaggal érkezett az Ötvenhatosok Terére.

Nagy örömmel fogadtam a Comedy Central felkérését, hiszen eddig is évente ellátogattunk a gyerekeimmel a Mikulásgyárba. Mindenki nehéz helyzetben van manapság, de kötelességemnek érzem segíteni azoknak, akiknek a napi megélhetés is probléma, ez a kezdeményezés pont erre jó, sok-sok ilyenre lenne szükség. Otthonról én is elhoztam két pár kinőtt görkorit, és rengeteg könyvet. Igaz az előbbi nem kifejezetten téli sporteszköz, de tavasszal remélem sok örömet szerez majd valakinek” – mondta el Hajós, aki betegsége ellenére is lelkesen csomagolt.

A Mikulásgyár idén december 21-ig várja az adományokat országszerte, elsősorban tartós élelmiszereket (lisztet, tésztát, konzerveket), tisztító- és tisztálkodószereket, jó állapotban lévő felnőtt- és gyerekruhát, játékokat és könyveket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.