Nagy Adri az egészséget hirdeti

Nagykövet lett a Megasztár csillagából!

Nagy Adri a mozgás és az egészséges életmód elkötelezett híve már hosszú évek óta. A napokban nagy öröm érte, mikor felkérték Magyarország vezető fitnesz, wellness, valamint az egészséges életmód kedvelőinek egynapos fesztiváljának, a Fitbalance háziasszonyának.

2012.09.03 14:29ma.hu

A Fitbalance 2006 óta évről-évre növekvő sikerrel és látogatótáborral, hagyományosan évente kétszer kerül megrendezésre, melyen már több mint 10.000 ember mozgott együtt. A rendezvény, ahogy minden ősszel, most is Buda szívében, különleges környezetben, a Millenáris Parkban kerül megrendezésre 2012. október 7-én, ahová most is több ezer látogatót várnak a szervezők.

Az idei Fitbalance Millenárison is találkozhatnak majd a sportszeretők hazai sztárokkal, hiszen a „Sztárok az egészségért” program keretén belül ellátogatnak majd a rendezvényre Magyarország legismertebb hírességei is. A rendezvény házigazdája, Nagy Adri is már alig várja, hogy több ezer emberrel együtt mozoghasson kedvenc edzésformáira.

Nagyon várom már október 7-ét, hiszen én eddig is minden évben ellátogattam a Fitbalance-ra. Imádom, hogy rengeteg ember együtt sportol és mindenki támogatja a másikat. Itt nem számít, hogy valaki fiatal vagy idősebb, edzettebb vagy épp most kezdi a sportolást, hiszen a rendezvényen mindenki megtalálhatja a neki legjobban tetsző sportot és biztosan kap hozzá segítséget is.

Az egészséges életmód kedvelői számára is rengeteg új és hasznos információt és praktikát ad a Fitbalance. Már több új sportágat is kinéztem magamnak, így biztosan felfedezhető leszek egy-egy órán a tömegben. Aznap még egy hatalmas meglepetéssel is készülök, de hogy ez mi, még egy kicsit maradjon titokban
” - mesélte sejtelmesen Adri.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.